Előadások / Munkák Interjúk Kritikák/Írások Képek Videók Ágens CD Audio Hírek E-mail Partnerek:



Ágens: '... én is az lehetek' - Utószavak Ivacs Ágnessel


2005. Az irodalom visszavág, 20. szám

Miért vállaltad el ezt a hihetetlenül nagy munkát, az Ágens elemzést?

Ez övön aluli... Hiúságból. Bár szeretnék, de nem tudok nemet mondani a felkérésekre. Azzal áltatom magam, hogy egy kicsit nézelődök benne, aztán előbb-utóbb úgyis rájövök, hogy nem kell ez nekem és kiszállok.

Két rögzített beszélgetésünk után még mindig azt állítottad, hogy nem mondtad biztosra, hogy megcsinálod...

Úgy működik, hogy az agyam legmélyén képként már látom a kész írást. Nem tudom, hogy mi van benne, de látom az egészet. S ez a kép kezd el engem dolgoztatni. Egy szellemi kalandra szóló kihívás van benne, ami talán az első percben nem élvezetes, csupa nehézség, de egyre érdekesebb lesz később.

Kb. 4 éve ismerjük egymást. Azóta odaadással dokumentálsz engem. Minden darabot láttál, minden koncerten ott voltál. Majd mindegyiket rögzítetted professzionális technikával, ami idő, pénz, megvágni, stb...

Nem én voltam az operatőr, hanem Kiss László. Felvenni valamit kamerával kiváltságos helyzet, státusz. Ha kamerával vagy, felnéznek rád. Tökéletes dolog a másik oldalon lenni. Őrült izgalmas, hogy mi sül ki belőle. A felvétel maga is, de ha összevágod, akkor még inkább. Onnantól kezdve már nem csak a te színházad, hanem az én, meg a Kiss Laci produktuma is. Ez gyönyörű dolog. Alapvetően te vagy az alkotó, de én is az lehetek. Te csinálod a műalkotást, én meg belőled a másikat. És hát veled, elég nehéz nem foglalkozni. Ha valakiben megfelelő dokumentátort látsz, olyan könnyen nem hagyod elszaladni.

Megtanultam kérni.

Amikor annak idején elhatároztam, hogy veled fogom csinálni a vizsgafilmemet...

Nagyon tartottál tőlem, vagy legalábbis gyanakodtál...

Igen. Ez elvileg egy 15 perces vizsgafilm lett volna. Portré. Akkor villantál be te. Hébe-hóba láttalak és eléggé markáns, extravagáns személyiség vagy ahhoz, hogy biztosan jó portréfilm szülessen. Abban bíztam, hogy nekem elég csak ott lennem és majd te elviszed a balhét.

Másoktól tudom, hogy utánam érdeklődtél, hogy milyen vagyok.

Mivel azelőtt ritkán találkoztunk. Pld. A Roczkov galéria-béli fellépésed után láttalak a Picasso Pointban...

Igen, vadállatként vadásztam.

Ez engem megrémített. Sejtettem, hogy van egy másik oldalad, ami ennek pont az ellentéte. Ami nem félelmetes, nem a vadászat a célja vagy épp nem a levadászott célszemélyiség. Aki kívül van ezen és távolról nézi, annak ez rossz érzés. A nagyhangúság, az extravagancia, az önmagad folyton középpontba állítása, ami egyébként így - most kifejezetten tetszik, szimpatikus.

Most is ez van?

Az extravaganciát nem lehet levenni, mint egy kabátot, de sokkal puhább vagy, amióta a Lidit megszülted. Puhább és tapintatosabb. Aztán elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy az a nagy keménység és a nagy előtérbe törekvési vágy csak a felszín és ott van másik is. Amelyik roppant érzékeny...

Előtérbe törési vágy?

Szeretnél mindig csillogni, ezt te díva alkatnak nevezed. A csillogásvágy, melyet nem csak akarsz, hanem meg is van benned. Mindenkinek tetszett a portréfilm, de sokan nem tudták ezt elfogadni. Miközben tetszett nekik az egész, esetleg ez taszította őket.

És mi a legbensőbb indíttatás...?

Az, hogy én is középpontba kerüljek, hogy én is alkotó legyek.

És amikor az embereidnek mondod, hogy velem dolgozol, - mert ez egy munka, egy partneri munka. Hol itt jön ki, hol ott, de mindig megy valamifelé és van valami ‘eredménye’. Hogy reagálnak? Hülyének néznek, megkérdőjelezik, amit csinálsz, vagy elismerően szólnak?

Egyik sem. Azt mondják, igen, ismerem - talán pozitívan, de senki nem akart lebeszélni rólad. Közben ez már arról szól, hogy kialakult köztünk egy barátság és egy együttgondolkodás. Azt nem tudom, hogy ez azt jelenti, hogy sok közös van bennünk vagy épp az ellenkezője?

Épp az ellenkezője. Közös munkának gondolom, amit csinálunk. A beszélgetéseink ...

Sok helyen kivágtam a kérdéseket. Egyébként sokkal kevesebbet kérdezek és te magad beszélsz inkább. Olyan, mintha ez a kommunikáció nem is a nyelvről szólna, arról, hogy megfogalmazunk valamit. Ez egy másfajta kapcsolat, több mint pusztán egy hullámon lenni. Ez olyan szellemi és érzelmi kapcsolat, ahol lehetővé válik, hogy az ember elmondjon bizonyos dolgokat. Kicsit úgy érzem, hogy kérdezhetnék bármit, pld. Hol van a Lidi biciklije? És te akkor is azt mondanád, ami a lényeg.

Szeretek veled beszélgetni, mert először jutnak eszembe a dolgok. Mással interpretálok, vagy csak ritkán nevezek meg először. Te olyan megértéseket adsz a kezembe, amit addig, olyan összefüggésben és rendszerben nem ismerhettem. S emiatt először ismerek rá dolgokra. Önmagamon belül, meg a nyelv használatában is, ami a beszélgetésnek a tárgya.

Egészen másképp gondolkodunk, de mindkettőnknek nagyon fontos, hogy rendszerben lássuk a dolgokat. Hogy ez mennyiben közvetítődik a szavakon keresztül? Biztosan valamelyest közvetítődik. Ez a közös pont abszolút segít.

Te eltérsz a rendszeredtől, kitérsz előle?

Szerintem, inkább az ember folyamatosan újjáépíti azt. Módosítja, áthelyezi a súlypontokat.

A lényeg, hogy hova rakod a súlypontokat, melyek változnak. Nálam gyakran változnak?

Muszáj változniuk, mert az azt jelenti, hogy folyamatosan gondolkodsz és folyamatosan feldolgozod azt, ami veled történik.

Megértem, megközelítem a dolgokat, vagy nem. A vagy nemből is...

.... a vagy nem is megértés. Jártam pszichológushoz egy időben, azt vártam tőle, hogy egészében új alapokra helyezi majd a személyiségemet. S kiderült, hogy nem az történik, csak a súlypontok helyeződnek át. Aztán lehet, hogy egy kicsit átpakolsz egy másikra, a rendszerben teszel apró változtatásokat. De ugyanaz maradsz.

Van olyan is, amikor valaki teljesen kifordul önmagából. Neked mániád a csoda... A csoda nem arra való, hogy ezt tegye velünk? Megerősítést adjon?

A csodák felismerések, hogy a te világodon túl működik egy másik dolog, aminek része a te világod, és beletágulhat ebbe a nagyobba. Nem beszűkülsz, hanem kitágulsz. Ez a kijárat. Ez egy szellemi kaland arra, hogy van tovább. Nem csak az van, amiben most érezzük magunkat.

Te miben látod ennek a bizonyítékait?

(nevet) Minek a bizonyítékait?

A továbblét bizonyítékait. Ha csodákat élsz meg, melyek arra valók, hogy kitáguljunk és belelépjünk egy másik világba, akkor az bizonyíték, nem?

Tulajdonképpen bizonyíték. Úgy fogom fel, hogy valamiféle késztetés arra, hogy... Az ember lát egy csodát és mégis szeretne visszamenni a régen megismert és megtapasztalt valóságába. S ha nem figyelek oda és a csoda nem jelentkezik újra, vagy csak egy apró jel, hogy elfelejtettél, ez megtörtént, ez volt, akkor hajlandó vagyok leülni, mert az ismert, a biztonságos, mindig kényelmesebb. És nagyon nehéz változtatni.

A fizikai létezésünket értjük ezalatt, de hát nem ezt értjük. A gondolkodási rendszereket értjük, nem? A visszatérést a saját rendszerünkbe.

A kérdés mindig az, hogy miért kell valamit megtapasztalnunk, mi az értelme? Hogy kitágítsa a saját világodat, talán. S ha már kitágította, akkor nekem ebben a kitágult világban kell tovább élnem. Nem lehet bezárni.

Én a te tapasztalásaid bizonyítéka vagyok.

Igen, te mindenképpen megerősítés vagy, meg hírnök. Előhírnök.

Előmondó...

Meg megerősítés, lehet bizonyíték is, igen.

Mi az, amit szerettél volna még belerakni a szövegünkbe, 'anyagunkba'?

Volt egy olyan állapot, amikor beleraktam az apám haláláról egy bekezdést, aztán kivettem, mert nem volt odavaló, pedig szép volt, nagyon. Egyébként meg, amit kérdeztél, hogy te most ilyen egyszerű lennél? Ilyen egyszerű a képlet?

Igen, mert ez egy tiszta képlet. Oly módon rendszerezett, amit ez idáig nem ismertem, részleteiben igen, de egészében nem.

Én sem ismertem így. Ahogy elkezdtem írni és gondolkodni rajta, úgy alakult az egész. Ennyire nem volt előttem. És igazából megint arról van szó, amit te mondtál, hogy beáll-e a működő rendszer, az dönti el, hogy igaz vagy nem igaz. Az interjúnkban azt mondtad, hogy attól igaz valami, hogy rendszerbe áll. Nem tudom, hogy ez a kép teljes mértékben igaz-e.

Mindig változik.

Változik, meg olyan szempontból is hiányos, hogy megközelíthettem volna azt, amit te csinálsz egészen más utakon is, más nézőpontokból.

Amikor elolvastam a szöveget, rögtön rád csaptam, hogy a kortárs hol marad? Több kritika sámánénekhez hasonlítja az énekeimet (arról nem is beszélve, hogy Purcellre, Corellire, Sztravinszkíjra énekelek). Amit csinálok, annak tényleg van mágiája, de minden színpadon levésnek van mágiája. Számomra a sámánizmus egy fokkal alacsonyabb rendű ‘lovagrend’ tagja, mint a művészet. Hasonló utakon, de más céllal jár. Másfajta tudatosság... művet létrehozni, mint átjárni. Mágiát celebrálni különböző praktikumokkal, mert ezeknek célja van, az más. A művészetnek a célja... van célja? Talán van, a megnevezés, ami az én mániám, hogy valamely ‘nyelven’ meg tudja nevezni azt, ami megnevezhetetlen. Talán a művészetnek nincs is célja, talán ha végignézzük a művészek élettörténetét, akkor így is, úgy is belebetegszenek, ha nem csinálják, azért, ha igen, azért. Ha nem csinálja, akkor bele lehet pusztulni, ha csinálja, abba is. Nem tudom, hogy a művészetnek van-e célja. A közlés őrülete, amit el kell mondani. Pusztuláshoz vezet, ha nem mondod el, persze valamelyest az is, ha igen, ha megnyitod. De a megtörténte, maga a készülés története, gyógyít is - ha már a sámánviszonyok felől nézzük, van gyógyító ereje a dolog megtörténtének.

Ha te bejársz, mindegy, hogy melyik darabbal - egy utat... Beszéljünk az alászállásról. Amikor ezt bemutatod a műben vagy a mű erről szól, te egy olyan tapasztalatot, egy olyan utat közölsz, amit mások nem járnak be. Vagy ritkán járnak be, amit csak a műalkotás segítségével járhatnak be, amit te adsz nekik. A másik, hogy minden műalkotás mágia és azért mágia, mert elbűvöli a nézőt, vagy a hallgatót, ha olyan. A legkönnyebb ezt a filmeknél megtapasztalni, a film a legalkalmasabb erre (kép, hang, idő), teljesen kiragad abból a hétköznapi egészből, amiben élsz. S egy egészen másik valóságba repít el. S te ott más vagy, s úgy jössz vissza onnan, hogy több lettél valamivel. Igen sokat ad neked, legyen ez egy írás, regény, színház, más világokba visz, s ezáltal engedi, hogy terjeszkedj.

Igen, csak ilyenkor bevillan a magyar sámándömping... a rítus, a rituálé... Nem érzem magam a 70-es évektől kezdődő vonulat részének. Bár, ebből írtam a szakdolgozatomat. Akkor még nem énekeltem.

Ez a filmesztétika volt?

Nem még a tanárképzőn és emiatt az egyetemre kellett írnom. Ezt teljesen elfelejtettem. Sámánmetamorfózisok, a művészattitűdök felől közelítve.

Pedig ez olyan volt, mintha előkészítetted volna a magad számára a talajt. És mi lett a konklúzió?

Már nem emlékszem. Az energiaátvitel számít, nem misztikus értelemben, de hát akár abból is. Valaki benne van a térben, vagy nincs benne a térben. S ha nincs benne, akkor menjen onnan. Tudod, amit csinálok, azt meg lehet közelíteni szigorú kortárs művészeti szempontok alapján is, hogy mit teljesít ma a mű a világban? A trendiség szempontjából, vagy épp hogy nem abból, de mint kortárs művészet. A kortárs művészet egy tudományos vizsgálat tárgya... Kortárs zenésznek vagy kortárs operákat létrehozó valaminek hívom magam. Amit csinálok az kortárs zene, nem sámántevékenység, bár ki tudja.

Szerintem is kortárs, de ez az egész kortárs vagy nem kortárs...

Tudod mit, nem ezzel kell foglalkozni.

Azt mondom, hogy minden ami ma van, az kortárs. Másrészt, te azt sugallod, hogy kortárs lehessen, ahhoz teljesítenie kell bizonyos kritériumokat vagy feltételeket.

Nem.

Előveszel egy leírást, hogy ez posztmodern vagy ...

... nem veszek elő, kizárt dolog.

Ezeket a tendenciákat utólag vázolják fel és utólag mondják azt, hogy ez ehhez a koncepthez tartozott, ez ahhoz. Tényleg felesleges ezzel foglalkozni. Egyébként, ha megfordítod a helyzetet odajutsz, hogy a kritikus is félhet a kritikától, attól, hogy mellényúl vagy, hogy a kritikája nem elég kritikus vagy nem elég kortárs. Nehezen kezdtem az írást rólad, mert féltem, hogy amit majd írok rólad hülyeség lesz, feltételezés, vagy nem áll be rendszerbe, nem lesz igaz, nem lesz ... kortárs.

De minden csak feltételezés.

Amikor készen van, kiderül, hogy 'beáll-e a rendszer'.

Mitől működik?

Attól például, ha előveszed később, aztán idők elteltével megint - teljesen átélhetően közvetíti az eredeti agyállapotodat, azt amiben készült, s még az azóta gondolatban hozzátett megértéseket is.

Ágens
2004. augusztus