Előadások / Munkák Interjúk Kritikák/Írások Képek Videók Ágens CD Audio Hírek E-mail Partnerek:



Ágens

Nagy Márta / Balkon Kortárs Művészeti Folyóirat 1996. 10-11. német kiadás

Ágens opera-, torok- és fejhangjai a női hang lehetőségeinek végső pontjait kereső megnyilvánulások. A természetes hangok birodalmának legteljesebb felfedezésére irányuló kutatások. Ugyanakkor egyben próbálkozások is annak kitágítására, újabb és újabb zegzugok belakására.

A hang Ágens számára eszköz: testének meghatározó és elementáris része, amelyet saját készségének, képességének, saját igényeinek és szükségleteinek megfelelően használ fel. Vannak hozzá hasonló zenei megnyilvánulások, különös nők, akik meghökkentő másságukkal emelkednek ki a szokásos kínálatból: Diamanda Galás New Yorkban bőg, bődül és sikít hasonlóan. Vagy gondoljunk Meredith Monkra , aki furcsa hangokból szerkeszti meg furcsa teremtményeit. Ágens egy számára kialakított, folyamatosan változó és fejlődő tér függőségében nyüszít, átkoz és könyörög ritkán hallható koncertjein, Budapesten. A tér ugyanolyan lényeges eleme fellépéseinek, mint a csak rá jellemző díszlet vagy a ruhák, melyekben megjelenik.

Diamada Galás és Ágens: két, a hangnak kiszolgáltatott lény. Mindkettőjük előadását a hang uralja, a többnyire minden zenei kíséretet nélkülöző ének. Mégis egészen mások: Diamanda szociális lény - halálsikolyai, „hangoperáció” az AIDS-betegek fájdalmaival vállalnak rokonságot, mintegy missziós értelemben életközösséget (pl. A vörös halál álarca című CD-jén). Ágens társadalmi vonatkozások nélkül üzen: üvöltései, operatartományai, torok- és fejhangos „segítő énekei” azokhoz szólnak, akik meghallgatják őket - akik hagyják magukat elbűvölni a hangok e különös, szokatlan asszociációkat teremtő áradatától.

Ágens azt vallja, hogy őt a poklon túli kapcsolatteremtés lehetőségei inspirálják. Nála a művészet szemben áll az élettel, sőt az élet ellen fordul. Nem egy természetes állapot ez - ahogy hangja, öltözéke, viselkedése a színpadon is nagyon távol áll a természetestől. Különös, ritmikus, a minimálisra redukált darabos fel-le mozgásával, feltűnő díszleteivel, minden előadásához újra tervezett ruhájával hozza létre egyszemélyes színházát, mígnem végül a saját maga által megteremtett művészi szituáció kiszolgáltatottjává válik: a nagyonis tudatosan megkomponált, mégis csak az adott pillanatban élő és létező tér rabjává. Hangja, környezete, közönsége és ő maga is szétválaszthatatlan egységgé olvad össze éneke alatt. Ahogy egy különös rituálé, egy különös varázslat megszüntet minden különbséget, minden másságot - míg végül semmi egyéb nem marad, mint a mindnyájunkban közös, mindnyájunknak ismerős mélység, az önmagáért létező zene. A világ legősibb és legtermészetesebb eleme.

Ágenst mindenirányú viszonyaival együtt érdekli az ember: napi életegyensúlyát megteremtő illuzionistaként és a népmesei legkisebb fiú történetének hőseként egyaránt. Ezért lehetséges az, hogy a galási hang- és önfegyelem túlnő saját magán és megtalálja az utat az improvizációhoz. Az előadót és közönségét egyaránt elragadó térből és pillanatból születik meg ez az improvizáció, az egység e különlegesen ritka szituációjára adható legteljesebb reakció. Ágens időszakos ének-képtelensége jelzi, hogy nem működtethető folyamatosan ez a világgal ilyen módon fenntartott rendkívül intenzív és érzékeny viszony - ez a csupasz megmutatkozás.

A Budapesti Őszi Fesztivál keretében az Almássy téri Szabadidőközpontban megrendezett PHONI-Calendárium művészeti fesztiválon a díszletbe ékelt/épített test hangáriái a színpad szerves részeként szólaltak meg. Az ima, az átok, a könyörgés, a keresés, a ragadozó madarak hangjaival hasonlítható megnyilvánulások elementáris erővel hatottak a fesztivál közönségére. Az időnként felhangzó zene (zeneszerző: Boudny) mindig a dalok tiszta csengését kísérte, mintegy követő hangként, táncra meg- és rámozdító szuggesztív effektusként.