Jelen. Lét. Hiány

Szabad színházak XIV. Nemzetközi Találkozója (Thealter)
X. Szegedi Alternatív Színházi Szemle (SZASZSZ)

'... Ha létezik a hazai kortárs opera fogalma, akkor az mára elválaszthatatlanul összefonódott az Ágens nevű jelenséggel. Aki már látta-hallotta, tudja, hogy színpadi létezése kizárólag e szóval írható le. Idei bemutatója, a Purcell piknolepszia, nem evilági térben és időben történik. A nézők belépésének pillanatában már zajló előadás nyitó(?)képe elfeledteti esetleges előfeltevéseinket. Az opera mint összművészeti alkotás eszméje nem új keletű: Ágensnek azonban úgy sikerül túllépnie a mára közhellyé koptatott wagneri eszmén, hogy annak minden fő elemét (ének, tánc, látvány) meghökkentően eredeti kombinációkba fogalmazva szervesíti előadásában. Purcell, az angol barokk zene emblematikus alakja kiinduló- és középpont egyszerre: Ágens angyalhangját Kiss Viktória képzett szopránja egészíti ki, pontos határvonalak közé vezetve a határtalan szárnyalást.

A piknopeszia az (előadás végére?) elérni vágyott állapotnak tűnik: a piknoleptikus ember már nem része az emberi tér és idő koordinátarendszerének, azon felül helyezkedik el, benne jelenléte hiányával 'van jelen'. A Gergyénél már említett felmutatás itt új értelmet nyer. Az érthető-értelmezhető szöveg nélkül maradt áriák, a videokivetítőkön egyfolytában ismétlődő képsorok mozgásban lévő természeti jelenségekről és emberi kéz alkotta szerkezetekről, a Gergye által négy táncosra komponált, egyszerűségében is izzó koreográfia mind erőteljes szimbólumokban fogalmaz. Mégsem hideg precizitással megtervezett jelképerdőben bolyongunk: az idei Thealter talán legemlékezetesebb előadása végére Ágens és alkotótársai megteremtik az otthonos ismerősség érzését.' .