Előadások / Munkák Interjúk Kritikák/Írások Képek Videók Ágens CD Audio Hírek E-mail Partnerek:



Éteri hangok

Bajzák Anna

hogy kerültem ide                                                                             miért  miért  miért

miért ne

        az a szobor ott nem a

                                                 Milói Vénusz?

                                                                          -- lehetne áldozó pap

                   Jézus vagy papnő

    vásznon

               töredékek

                                                   fekete-fehér — bakancsban

                                                                                két kamera, sok mikrofon

                  interjú

                                                                                                  hangok!

                                                           brácsa dob hegedű

egy Nő,

                                                                                                                                 sok férfi.

 

Mintha hangrobbanás rázna, sípol a fülem, hevesen ver a szívem. Utazom. Belépek egy időn-téren túli világba. Ágens elegáns Nő, kamerázzák, felvállalva élvezi és izgul egyszerre. A Bizánci Férfikar egy-egy mikrofon előtt áll, tradicionális ruhában. Kifejezéstelen arccal, mozdulatlanul. Hangjuk valami közös szívből csordul át vénáimba. Hagyom, hogy az ősi 'tudatmódosító-szer' átitasson. Lassú és előre kiszámított: azt és annyit kapok belőle, amennyit szántak. Ellentétben a vizuális hatással.

A vetítővásznon különböző gyorsaságú szavak, mantrák, aforizmák haladnak át, úgy olvasva, ahogy tetszik (- a modern James Joyce). Szabad lelket kapok, de a tudatom a verbális és non-verbális közlés minden eszközének túsza. Levegő után kapkodok, rohanok az írások után, melyek a hangok ütemére folynak, míg - mint valami segítő, terelő kéz - a sámándob és a két vonós hangja transzba nem ejt és kísérni nem kezd a csatornák között.

A földön fekvő Jézus-ruhás nő (Négyesi Móni) furcsa indonéz tánclépéseket kezd gyakorolni ügyetlenkedve, melyeket a Nő a háttérben megpróbál utánozni. Két kultúra a harmadik hangjára válik eggyé, ahogyan később elhangzik egy dallam ortodox és jazz-improvizáció 'műfajban' is. A földön szeretkezés képei - ellentétek összhangja, és szív-transzplantáció felvételről - a XX. Század megrázó érzelemcseréi. Felette fehér üzenetek a fekete-fehér viszonyról - ha a rendszer színe a fekete, a teljesség színe a fehér. A technika fekete, a líra (mind hangban, mind látványban) fehér. Az archaikus merev, a modern katartikus állapotban jelenik meg. Asszociáció egy negyedik világra, a Tao állandó mozgásban is nyugalmat áraszt. Káosz a színpadon, harmónia belül - a zaj csenddé transzformálódik.

Észreveszem, hogy a Nő vörösbort kortyol és leteszi a fémből, műszerekből forrasztott fél-szobor, a Modern Milói Vénusz elé. Nem sokkal később táncos-nő-Jézusunk iszik a futurisztikus oltár szent italából. Két pólus időtörő áldozata a szerelemnek, a termékenységnek. Ez talán egy ki nem vetített üzenet, az este esszenciája - gondolom, és csak később veszem észre, hogy minden mozdulatukat, akárcsak a szövegeket, hang csalt elő. Ez a hang ritmus, a szív ritmusa, a vágtató ló patájának dobogása - utaztató, rituális sámánzene.

Kinyíltam. A vetítőn ezt olvasom: 'Sírsz.'. Aztán meghajol Mogyoró Kornél és egyszerűen csak úgy kimegy. A többiek meg szépen sorban követik. A színpadon a Szent Efrém Bizánci Férfikar korukba visszavonulva csendben távolodik, mozdulatlanul. Az ajtókat kitárják. Taps, megmosolyogtató varázslat: újra énekelnek. A közönség újra hallgat, mire búcsúzó némaság felel. Szép játék. Megint tapsolok, de már üresedik a terem. Az emberáradat csacsogva kifelé tolong. Mintha mi se történt volna, lekapcsolják a nézőtéri fényt. Még egy picit maradok. Meg kell várnom a lelkemet.