Előadások/
Munkák
Interjúk/Kritikák
Archív
Sajtó,
ea linkek
Publikációk Képek Videók Ágens
társulat
CD Audio Hírek Repertoár/
Társulat Bikal
Közhasznúsági
mellékletek/
éves beszámolók
Szakmai beszámolók,
koncepció, előadások,
közreműködők
Ágens társulat
Alapszabály
Támogatók:


Jazznők - A múltba révedt idő jelene és múltja

Fejér Megyei Hírlap, Székesfehérvár

A Jazznők című előadás műfaját nem lehetett tudni, csak sejteni. Kezdetben a kéttagú zenekar játszotta az elő játékot , aztán nicsak, a nézőtéren egy ismerős, más műfajból érkezett arc gazdája ült le, Oláh Ibolya, a Megasztár győztese volt kíváncsi a darabra. Sztén az egyik asztalnál foglalt helyet Ágens, az énekes, rendező, és zeneszerző. Aztán amikor elfogyott a sor a büfénél, intett: kezdünk! Ettől kezdve remek zenei élményben volt része a hallgatóságnak. Az említett hölgy az első szintről tekintett vissza dalba felejtett múljára, a szándékosan kissé darabosan mozgó, ám folyékonyan és szépen éneklő fiatalkori önmagára. A múlt és jelen dalfolyama, dalpárbaja szárnyalt, repítette a hallgatóságot. Ágens, a fővárosi énekesnő mindent tud a műfajról, de a fiatalkori önmaga - a székesfehérvári egyetemista, a Vörösmarty Színházban játszó Madák Zsuzsanna személyesítette meg - ígéretesen énekelte a jazz standardokat és Ágens szerzeményeit. A két zenész - Philipp György ének, zongora, Tömösközi László ének, ütős hangszerek - jól dolgozott , és remekül énekelt. Az est (egyik) fénypontja az volt, amikor a két királynő a Queen dalára, a Somebody To Love-ra bűvölt zenei mágiát. A múlt és a jelen elment egymás mellett, egy pillanatra találkoztak, így joggal vetődött fel a kérdés: mi volt amit láttunk? Emlék? Varázslat? Vagy sem emlék, sem varázslat, hanem sajátos, új műfaj születése?