Előadások / Munkák Interjúk Kritikák/Írások Képek Videók Ágens CD Audio Hírek E-mail Partnerek:



Testvariációk

Gergye Krisztián: A szatír (La Dame á la licorne)

Kimlei Katalin / Ellenfény

A szatír "testszínháza" képekben bontakozik ki: egyrészt képi installáció formájában, mely a háttérben álló vásznon jelenik meg, másrészt a férfiak és nok testébol alkotott színpadképek segítségével, melyeknél hol egyesével, hol egymással együttmuködve, hol pedig egymást kiegészítve jönnek létre a legkülönfélébb formációk. A képi installációkon olyan részletek is láthatóak, melyek Gergye Krisztián korábbi eloadásaiból (többek között a Kínos!-ból) köszönnek vissza. A vetített képek és a színpadi akció közötti együttmuködés az eloadás elején a legnyilvánvalóbb, amikor Gergye Krisztián saját képével szemben állva követi (utánozza) annak mozdulatait, reagálva a mozgókép szolgáltatta kihívásra.

Ágens jelenléte ezúttal epizódszeru, mivel pusztán az eloadás elején és a vége felé kap csak aktív szerepet. A hosszú, elegáns, uszályos estélyiben, szoke parókában pompázó énekesno a közönség sorai közt kiképzett keskeny folyosón jelenik meg, és markáns figuráján kívül természetesen csodálatos énekhangja is fontos alkotóeleme az általa megformált operadívának. Az eloadás egy pontján pedig lassan lesétál a nézotér alkotta lépcsorol, folyton felénk, a nézok felé fordulva, kutatóan az arcunkba meredve, majd a színpadon keresztül a két óriási vetítovászon közötti nyílásban elhagyja a játékteret. A termetes Tárnok Marianna szerepmegjelölése szerint "vénusz és mulovarnő". A rövid, fekete-fehér, fodros-habos, tütüszeru ruhában megjeleno szereplo gyakran lép interakcióba a "Szuz és Dáma" titulussal ellátott figurával (Négyesi Móni hosszú, áttetszo fehér leple a szuziességet, bíbor köpenye pedig a csábító noiességet szimbolizálta). A rövid, fekete hajú, elso látásra ártatlan tekintetu lány mindkét karaktert játékba hozta az eloadásban.

A három férfi (Zambrzycki Ádám, Vislóczky Szabolcs, Gergye Krisztián) jelmeze a szatírt formázta - amúgy sörényesen-patásan. Ok a szereposztás szerint "egyszarvú, kentaur, oroszlán és egyéb állatfajták". (Ezeket az alakokat nem külön-külön formálták meg, hanem többnyire mindhárman együttesen, esetenként csak ketten.) Így a test megszólaltatásának problematikájára Gergye az ógörög hagyomány elemeinek mozgósításával olyan bázisra talált, melyben a testiség sajátos, nonverbális tapasztalata eredendoen megmutatható.

A szatír eredetileg egy képzeletbeli természeti lény, az isten és a bak összetétele, mely az osi, természetes állapotot kereso vágy szülötte. "A természetet, melyhez még nem nyúlt kutató kéz, amelyen a kultúra még nem tett eroszakot - ezt látta a görög ember a szatírban, s a szatírban nem látta még a majmot. Ellenkezoleg: az ember osi példánya volt o, legemelkedettebb és leghevesebb indulatainak kifejezése, o, a lelkes rajongó, akit elragadtatással tölt el az isten közelléte, o a résztvevo, kíséro, akiben megismétlodik az isten szenvedése, a természet szíve mélyébol hirdetoje a bölcsességnek, jelképe a természet nemi mindenhatóságának, melyet a görög ember szent tisztelettel csodált. Fönséges és isteni volt a szatír."

A szatír tehát nem a keresztény, de még csak nem is a harmonikus, kulturált görög világ terméke, hanem eredendoen barbár gyökeru. Barbársága az elevenséget, az élettel teltséget, az élet buntudat és morál nélküli feltétlen élvezetét jelenti, ami az eros nemi jellegben, a hangsúlyozott testiségben kap formát. A szatír alakja (karaktere) alkalmas arra, hogy kulturális kontextusban lehessen felmutatni a lélek által még le nem igázott test sajátságát. A szatír teste nem egy absztrahált test, melyen a nehézkedési és egyéb fizikai-biológiai törvényszeruségeket modellálni lehet. Nem is a testtudat kialakítására szolgál. Nem a tökéletes vagy a hibás test paradigmatikus eseteként lép fel, vagyis nem a reflexió és a racionális befogadás tárgyaként lehetséges (jelentéses) test az övé, sokkal inkább egyedi valóságában jelenik meg. A testiség olyan tapasztalatát nyújtja, mely nem absztrahálható objektív, verbálisan átadható, elsajátítható ismeretté, pusztán valóságosan megélt, saját tudássá válhat. A szatír tulajdonképpen maga az ágaskodó vágyakozás, az élet feltétel nélküli, lelkesült, alázatos befogadója.

Ennek az isteni, egyszersmind állati lénynek a világa tárul elénk Gergye Krisztián alkotásában két- és háromdimenziós álló- és mozgóképekben. Ezek a képek meglátásom szerint nem rendezodnek lineáris sorba, vagyis nem képeznek narrációs elemeket - nem kívánkoznak a közvetlen értelemre váltható jelentésesség világába. Sokkal inkább az érzéki pontszeruség jellemzi oket, ami egyúttal megfelel a szatír-természet létmódjának és a test jelen ideju állapotszeruségének is.

Jóllehet a Kínos! és A szatír egyazon alkotói problematika megoldási kísérleteinek tekinthetok, a bennük tetten érheto gondolatok mélységvonzata miatt messze nem egyenértékuek. Bár az is nyilvánvaló igazság, hogy a járhatatlannak bizonyuló út is szolgálhat tanulságokkal.

Lábjegyzetek: 1. "Mondhatom magának, sokszor halálosan fáraszt, hogy embernek kell mutatnom magam, holott semmi közöm ahhoz, ami emberi." - Thomas Mann: Tonio Kröger 2. F. Nietzsche: A tragédia eredete vagy görögség és pesszimizmus. Ford. Fülep Lajos. Franklin Társulat, Budapest, 1910, 178. p.