Előadások / Munkák Interjúk Kritikák/Írások Képek Videók Ágens CD Audio Hírek E-mail Partnerek:



Csirkelekvár 3.

Gyimesi Ágens teleírva, mint az egyiptomi múmiák, Juhász Ferenc után szabadon...

Sztarenki Pál Szellemkép, 2004./1.

Mondatok:
Persze, a első a legnehezebb mindig. Meg az utolsó. Ezért írunk verseket. Mert akkor mindegyik sor sort követel maga után. A hiány meg csak hiányt. Szül. Halvaszülés. A hiány. Negatív megfogalmazás a formális logika szerint. Mi az, ami? Mi nem az, ami? Miazma.
Tehát mondatok:
Testek. Test-formációk a térben. Kitölteni az űrt, avagy csak betölteni, tartalmat generálni köré. Körbejárni és megismerni önmagunkat.
Köszönni, szépen kézen fogni, megérinteni ön-testvérünket, erotikus, titokzatos mosollyal suttogni: gyere, csak gyere, nézz körül, látod, ez itt a föld, a humusz, ez pedig a kör, a világmindenség, most pedig csak hajoljunk meg egy kicsit előtte, aztán nézd már: itt fekszik a test, a korpusz, a szépen kiterített fiú, önmaga áldozata, szórjunk rá egy maréknyi földet, picinyke zavarral és örömmel, hogy a kezünkbe tuszkolt föld nem ránk vetül, szóródik, meg egyébként is játék ez az egész, majd még mindig enyhe mosollyal, ha már nem is az arcunkon, de éppen a szívünkben, hát huppanjunk le frissen egy székre, hiszen már körbejártuk a teret, önmagunkat, ne vacakoljunk, kezdődjék az előadás.
Ágens.
Hangok. Hangok a térben, a testben, a fülben, a szívben, a szemben, rakjuk csak össze, a pórusainkban. Hangok a múltban, a jelenben, a jövőben
Hangok a filozófiában. Hangok a lelkiismeretben.
Kérdeznek, válaszolnak. Simogatnak, felborzolnak. Csiklandoznak, öklendeznek. Végtelenül magányossá redukálnak. Tükörbe nézel, majd kiugrasz az ablakon. Aztán röpülsz, ha röpülsz. Vagy csak seggbe rúgnak.
Formák.
Inas, szakadt, vékony, tömbszerű, lágy, tömör... Húsok, inak, vérek, erek... Sok, kevés, rengeteg... Szörnyű pórusok, seggek, lábak, mellek, csöcsök, farkak... Minden csupa kitüremkedés, minden tömbszerűség az időben és térben... És minden csupa MÉLTÓSÁG és SZÉPSÉG! Mert minden az övéké! Hát ezért a nyájas körbevezetés és gesztus! Hogy valami azért nekünk is jusson...
Attitűd.
Se nem mondat, se nem test, se nem hang, se nem forma. Az esztétika plazmatikus vigyorgása a barlang falán. Együnk paradicsomot! S míg folyik a nyálunk a pofánkon, menjünk haza. Ha lehet, taxival. Otthon pedig: tapsrend! Csácsumicsá! Már ha ez ilyen egyszerű lenne. Ágens ugyanis mi vagyunk. Nem a művészete, hiszen ki nem szarja le művészet szarán a művészet szarát, a gőgjéről nem is beszélve, meg hát ki beszél itt egyáltalán művészetről, szerelemről, önmagáról, pusztuló bőrének vakarásáról, vagyis mégiscsak önmagáról - egyébként mindenki-, na, és itt vagyon a hübrisz: Ágens ugyanis nem szarja, nem beszéli, nem szerelem, nem önmaga, nem vakarja, nem hübrisz, csak jel a barlang falán. Ha még ég a tűz. Jel. (Most pediglen, hogy ezt írtam, rászállt egy bogár a kezemre. Öntudatlanul rácsaptam, hess innen, Ágens! Én írok most! Pedig megint csak végig kellett volna várnom a soromat és az ölelésed, társulatod ölelését (ölel, mint anya utoljára), s biztonságában körbejárni azt a földkupacot, s kicsit jobban figyelni.)
Tehát a jel.
Amivel, ugye, Ágens teleírta magát és csapatát. Mint az egyiptomi múmiák. Örökre. Ugye.