Ágens ~ Hírek

(1117 Budapest, Körösy József u. 17., T.: 209-4014, jegyrendelés és információ: 466-4627, )

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága Színházi Alap, Műhely Alapítvány

'Volt egy álmom: egy hatalmas könyvet olvastam, szépen formált betűk, ismeretlen nyelven. Hirtelen eggyé lettem a szöveggel, vizuális és egyben auditív jellé lett a szó, a mondat. Hanggá vált. Tudtam, hogy a kép egy gondolat, s a gondolat én vagyok: tér- és képélmény, tele érzetekkel. Olvastam, faltam a hangbetűket, melyek egyre inkább behúztak, majd belöktek egy vizuális térvilágba. Egyszerre láttam és hallottam a szavakban és mondatokban rejlő gondolatokat; körülöttem, alattam, fölöttem mindenütt szavak és a képeik jelentek meg. Ugyanazon dolgok hallatszottak és látszódtak is egyben. Majd a kép szöveggé lett, amit már nem értettem és éreztem. Összemosódtak a betűk, elveszítettem a kontaktusomat, nem láttam többé.

Ulixes. A betöltött pillanat-idő élménye, időmonológ. Szerepváltások, belső idő- és tudatkalandok.

Mindannyian vágyunk az időnkívüliségre. Te is! Ki így, ki úgy túrja magát bele. Az igazi történetek a tudatunkban jönnek létre, történet kiegészítő, szürreális effektekkel. A legfontosabb, hogy mit élsz át az időből és hogyan teszed azt. Az Ulixes az átélt idő személyen belüli szereplehetőségeivel foglalkozik, a zene és a kép nyelvén. Tudatopera, – opera alatt az egymûfajúságot, a mûvészeti mûfajok összegző megjelenését értve.

A Purcell piknolepszia c. előadásomban együtt dolgoztam Tasnádi József képzőmûvésszel, akit régen foglalkoztat az interaktív mûvészet. Létrehozott egy elektronikus rendszert, melyben a hang kapcsolatba léphet a képpel, s fordítva. A jelet, a kapcsolatteremtés eszközét és módját ő határozza meg, a kapcsolatteremtés idejét és minőségét a hang.

A képzőművészeti tájban a hang (zene) nyitja meg a teret, bontja ki a képek rendjét és jelentését, s lép folyamatosan változó kapcsolatba velük. Bizonyos hangjelek bizonyos motivációkat jelentenek a kép számára, a kép is cselekszik.

A tér mélyére az előadás egésze alatt fekete-fehér, állandó haladásban lévő szövegfolyamot vetítünk. Mozgási sebessége Ágens hangjának következménye. A néző igényét arra, hogy e szövegek olvashatóvá váljanak, a megvalósuló látvány hol kielégíti, hol nem. A szövegfoszlányok mint emléknyomok jelennek meg a néző tudatában. A vásznakon az előadás gondolatkottája olvasható, mely a műalkotás, a mûalkotás létrejöttének a körülményei és a befogadó viszonyát tekintve teljes egységében sohasem ‘olvasható’, ‘hallható’, soha nem ‘kerül elő’. A műből a művet létrehozó gondolat nem olvasható ki, csupán az adott tér- és időpillanatnak megfelelő vetületek, jel-töredékek foghatók fel. '

'Az Ulixesszel kapcsolatban, azt gondolom, helyesebb a belső idő felemlítése helyett azt mondani, hogy Ágens sajátjának tekinti az időt. Nagy leleménye - akár tudatos, akár nem -, hogy megfordítja az alá-fölérendeltségi viszonyt, és korlátait levetve ő 'parancsol' az időnek. Felfedezi az idő lineáris folyamatának réseit, és ehhez megtalálja a megfelelő eszközöket is. A színpad (sőt a nézőtér és a kinti kávézó) minden része más-más idősíkot képvisel, amelyek között Ágens szabadon mozoghat; átjárása van az idősíkokon - ellentétben determinált, egy meghatározott korhoz kötött szereplőivel. Ugyanígy 'átjár' a hangja is a különböző hangszínek, hangmagasságok, artikulátlan hörgések és húsba vágó dallamok közt. Ő az abszolút főszereplő - a többiekhez viszonyítva időn kívül.'

Györe Gabriella:Útravaló vándoroknak
Ágens: Ulixes. Intraperszonális tudatopera. 2005. 11. 09. 20.00, Trafó

A legjobb alternatív előadás díja a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága szakmai kuratóriumától, 2004

A piknolepszia jelenléthiányt, tudatkiesést jelent. A piknoleptikus 'célja' kiszakadni az időből, megbillenteni a megélt világ egyensúlyát. Eredménye a 'távollétben töltött', megbontott idő. Az előadásban H. Purcell zenéje az, ami ezen kimaradt idő keresésére és vizsgálatára ösztönöz, operáiból azokat az áriákat kiragadva, melyek leginkább az angyalok 'nyelvén' szólnak és a kortárs zenéhez közelítenek, öszeillesztve Ágens "a barokk opera ihlette, a transzcendenst célzó 'áriáival'"^1. A Purcell piknolepszia nem a hagyományos dramaturgiára épül, az előadás meghatározó létélményeket közvetít. A nézők belépnek a már 'megkezdett', vagy 'bizonytalan időktől így folyó' történetbe, s mikor távoznak, akkor sem a konkrét történetet, hanem a történet érzetét, belső ideáját viszik ki a térből.

A színpadon megjelenő lények és képek jelekként funkcionálnak, megjelenésükkel erősítik vagy gyengítik az egyénre szabott történet erejét, mint valamely hamis vagy igaz 'játék' döntnökei. Nincsenek csúcspontok, hiszen folyamatosan csúcspontok vannak... az emberi elme letisztult belső vízióit láthatjuk itt, a tiszta hang extázisát. Egyértelmű, tiszta formák, kísértés nélküli állóvilágok, átlátható rendszerek, az emberi lény harmónia és egység utáni hihetetlen vágyakozásának titkos, belső leképezése a Purcell piknolepszia.

'... A Purcell piknolepszia a new age érzékeny művészeti lenyomata. Gyanítom, hogy korszakos remekmű. (...)A Purcell piknolepszia műfaját a szerző kortárs operaként határozta meg. A kortárs operák használják a verbalitást. Ágens átlépte a Rubicont: olyan operát írt, amelyben egyetlen érthető szó sem hangzik el, de még fordítógép kijelzőjén sem olvasható. (...) az előadás egyik legnagyobb meglepetése az, hogy minden pillanata lebilincselően izgalmas. Ágens és Kiss Viktória jelenléte és különös éneklése ihletett, magával ragadó előadóművészei produkció. A néző elcsodálkozik: követője és beleéléssel részese lesz egy olyan színpadi cselekménynek, ami nem is létezik, legalábbis nem cselekményszerű.'

'Ha létezik a hazai kortárs opera fogalma, akkor az mára elválaszthatatlanul összefonódott az Ágens nevű jelenséggel. Aki már látta-hallotta, tudja, hogy színpadi létezése kizárólag e szóval írható le. Idei bemutatója, a Purcell piknolepszia, nem evilági térben és időben történik. (...) Az opera mint összművészeti alkotás eszméje nem új keletű: Ágensnek azonban úgy sikerül túllépnie a mára közhellyé koptatott wagneri eszmén, hogy annak minden fő elemét (ének, tánc, látvány) meghökkentően eredeti kombinációkba fogalmazva szervesíti előadásában.'

(... ) a 2004. februárjában a Millenáris Teátrumban bemutatott Purcell piknolepszia már korszakalkotó alkotás a műfaj magyarországi történetében.
... A barokk és a posztmodern termékeny párbeszédének köszönhetően a néző szinte vegytiszta művészeti élményt kap: a transzcendens megélését, a világtól való átmeneti leszakadást. Purcell ihlette piknolepsziát.'

Posztmodern opera - Purcell piknolepszia - niksi - in Kaleidoskop, 2004. 02. 24.

'... megdöbbentő, hogy Ágens milyen pontosan találta telibe azt a bő háromszáz éve keletkezett muzsikát, amely korának megfeleltetve hasonló merészséggel viseltetett az éppen aktuális kánonnal szemben.

Ágens és Kiss Viktória. Kiss Viktória klasszikus képzettségű, gyönyörű szopránja kontrasztja volt Ágens karcos, mélyről jövő, gyakorlatilag minden női hangfekvést átölelő, ördögien változó tónusainak, ahogyan a Gergye Krisztián vezette négytagú tánccsoport mozgásvilága reflektált aszimmetrikusan a vetített animációk dinamikájára. A paradox módon egymást kiegészítő kontrasztpárok legszebb megnyilvánulása Stollár Xénia viola da gamba és Jávorka Ádám brácsakettőse, akik hol egymással duózva elevenítették fel Purcell néhol ma is modernnek tűnő, jól megválasztott alteráló dallamait, hol pedig a bejátszott hangrészleteket színezték konkrét hangmagasság nélküli effekt-játékkal.' Végső Zoltán: Ágens lajtorjája - Élet és Irodalom 2004. február 27.

'itt . elsősorban zenéről, ráadásul szférikus (és démonikus) zenéről van szó, mely Ágens egyszemélyes műfaja, az pedig csupán további pozitívum, hogy egy képzőművészetileg átgondolt tér ad mindennek keretet.'

Tóth Ágnes Veronika: Lázadás az érzékenység tunyasága ellen, Balkon 2004/3

'A tavaszi bemutató sorozat darabjai közül kimagaslik Ágens produkciója. Ágens egyre inkább fogalommá válik, hiszen művészete, minden egyes bemutatója, fellépése emlékezetes, felkavaró élmény...' Deák Attila in terasz.hu, 2004. márc. 11.

'A viola da gamba és a brácsa gyönyörű mély, bús kitartott hangjait időnként vonósnégyes bejátszások is segítették, rá Viktória iskolázott gyönyörű szopránja, és Ágens minden hangfekvést átölelő, a tónusokat folyamatosan változtató boszorkányos intonációja, szabad szárnyalásai. A kétféle énekviszony a különbözőségek dacára elképesztő módon kiegészítette egymást, mély hatást gyakorolva a jelenlévő hatalmas tömegre (megint sokan nem fértek be a sátorba).'

Millenaris Teátrum
(II. Fény u. 20-22. T.: 438-5312, [email protected])
Jegyár: 1200/1500 Ft

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága Színházi Alap, Műhely Alapítvány, Új Előadóművészeti Alapítvány

Volt egy álmom: egy hatalmas könyvet olvastam, szépen formált betűk, ismeretlen nyelven. Hirtelen eggyé lettem a szöveggel, vizuális és egyben auditív jellé lett a szó, a mondat. Hanggá vált. Tudtam, hogy a kép egy gondolat, s a gondolat én vagyok: tér- és képélmény, tele érzetekkel. Olvastam, faltam a hangbetűket, melyek egyre inkább behúztak, majd belöktek egy vizuális térvilágba. Egyszerre láttam és hallottam a szavakban és mondatokban rejlő gondolatokat; körülöttem, alattam, fölöttem mindenütt szavak és a képeik jelentek meg. Ugyanazon dolgok hallatszottak és látszódtak is egyben. Majd a kép szöveggé lett, amit már nem értettem és éreztem. Összemosódtak a betűk, elveszítettem a kontaktusomat, nem láttam többé. Ezt az élményt - tér-, hang- és érzetkomplexumot - szeretném az 'Ulixes' c. intraperszonális operában megközelíteni.

Ulixes. A betöltött pillanat-idő élménye, időmonológ. Szerepváltások, belső idő- és tudatkalandok.

Mindannyian vágyunk az időnkívüliségre. Te is! Ki így, ki úgy túrja magát bele. Az igazi történetek a tudatunkban jönnek létre, történet kiegészítő, szürreális effektekkel. A legfontosabb, hogy mit élsz át az időből és hogyan teszed azt. Az Ulixes az átélt idő személyen belüli szereplehetőségeivel foglalkozik, a zene és a kép nyelvén. Tudatopera, - opera alatt az egymufajúságot, a muvészeti mufajok összegző megjelenését értve.

A Purcell piknolepszia c. előadásomban együtt dolgoztam Tasnádi József képzőmuvésszel, akit régen foglalkoztat az interaktív muvészet. Létrehozott egy elektronikus rendszert, melyben a hang kapcsolatba léphet a képpel, s fordítva. A jelet, a kapcsolatteremtés eszközét és módját ő határozza meg, a kapcsolatteremtés idejét és minőségét a hang.

'... egyetlen gyönyörű hang, amelyből palota épül.'

Halász Tamás, in Színház

'...Ágens karcos, mélyről jövő, gyakorlatilag minden női hangfekvést átölelő, ördögien változó tónusainak... '

Végső Zoltán: Ágens lajtorjája - Élet és Irodalom

'...Ágens domináns, ezernyi hangszínből felépülő, karakteres hangja'

Tóth Ágnes Veronika- Balkon 2004/3

'...Ágens folyamatosan torzuló, a dinamikai és magassági végletek között mozgó hangja mindvégig elemel a nézőtéri környezetből. Az éteri rezgés, a metafizikai állapot és a speciális intonáció végképp olyan fajsúlyos nyomást helyez elménkre .' Végső Zoltán - ÉS

'...Az, amit Ágens a színházról tud, amit és ahogyan a pódiumról közöl a közönségével, leginkább Zsótér Sándor színházához, kifejezésmódjához hasonlítható. Minden lépése, minden gesztusa precízen, fegyelmezetten kidolgozott - a hangja pedig egy kincsesbánya: sokrétű, felkavaró, buján erotikus.'

Deák Attila: - terasz.hu

'...Ágens énekesnő szélzúgásra, tengeri hullámverésre, sebzett szirének nyögésére emlékeztető hangjai töltötték be a termet. '

Márton László: A Bródy-díj és annak átadása, terasz.hu 2003. 10. 20.

?Ágens oktávokkal könnyedén játszó, fantasztikus hangja...'

Farkas Boglárka : A nem létező ember, Zsöllye, 2000. szept.

?Ágens, a legbátrabb, beskatulyázhatatlan énekesnőnk...'

Tóth Ágnes Veronika - Élet és Irodalom

Ágens: Opera mea variációk

2005. október 23. 20 óra

BÖF Info pavilon (Deák tér)

Ének:

Ágens

Viola da gamba:

Stollár Xénia

Percussion:

ifj. Födő Sándor és Mogyoró Kornél

Hang:

Boudny Ferenc

Jelmez:

Béres Móni

'... valójában Ágens egy különös tehetségű drámai színésznő, aki nemcsak hanggal, hanem fantasztikus jelzésrendszerrel dolgozik. Kifinomult mimikájával, gesztusaival színházat "csinál". Előttünk dalolja, zokogja, hörögve üvölti végig az életet habzsoló, a mindent magába markoló boldog nőstény, majd az egyre magányosabbá váló, megfáradt, a halállal viaskodó "örök nő" fájdalmát.

Ágens minden bizonnyal nem könnyű falat az ítészek számára. ( ... )Az, amit Ágens a színházról tud, amit és ahogyan a pódiumról közöl a közönségével, leginkább Zsótér Sándor színházához, kifejezésmódjához hasonlítható. Minden lépése, minden gesztusa precízen, fegyelmezetten kidolgozott - a hangja pedig egy kincsesbánya: sokrétű, felkavaró, buján erotikus.'

Deák Attila: Ágens! BÖF, terasz.hu, 2003. október