„Ágens ”

"... találkoztunk újra. Mind a ketten lefelé mentünk, be a sötétbe és ahogy rám köszönt, boldogabbnak tűnt és rögtön hozzá is tette: "Énekelek. Végre." - bár ezt lehet, hogy az én emlékezetem teszi hozzá. Valóban legalább 15 éve ismerjük egymást együtt jártunk a szegedi főiskolára és volt benne valamilyen titok, érzékenység, aminek akkor és ott helye és ideje nem volt megmutatkozni. Azt hiszem a titokra azóta fény derült. Ő mondta: énekel."

Ágens: Öt éve kezdtem el énekelni egyik napról a másikra, előtte egy amatőrzenekarban 18 éves koromban énekeltem, egy koncertünk volt azt hiszem. Általános iskolás koromban énekkaros voltam. Ennyit az előéletemről - zongorázni tanultam meg szolfézst kötelezőből. Öt éve egyik napról a másikra derült ki, hogy van hangom. A zeneszerzőtársam Boudny Ferenc fedezte fel, hogy van - különböző improvizációs gyakorlatokon keresztül. Persze ilyenkor kérdés, hogy mit énekeljek. Voltam operatanároknál, jazztanároknál, megnézték a hangomat, hogy mit tudnák tőlük tanulni. Nem tetszett egyik irány sem. Megpróbálkoztam a blues illetve a jazz improvizációkkal és olyan állapotokba kerültem, hogy amikor valamit el kellett volna énekelni, ami nem az a műfaj, amit én most énekelek, vagy berekedtem vagy teljesen elment a hangom. És néztek, hogy "ennek a nőnek van akkora hangja...?" Ilyen csirkehang, tudod, hát semmi, nulla, anyukahang, amikor este altatót énekel a kislányának. Jóindulatú hang, de... Hát ez egy csapda, mert persze az ember, amikor társakat keres vagy fellépési lehetőséget, akkor mindig eljut odáig, hogy jó, de ez a műfaj nem ide való. Akkor hova való? Bárokba vagy cigarettafüstös éjszakai mulatókban nem szívesen vinném, félrészeg embereknek állapot zenét játszani. Nem. Hát akkor hova való? Hát filmbe az egészen biztos, művészeti fesztiválok, vagy a saját helyére, amit mostanában kezdek megtalálni...

Ágens: Nagyon sokszor kérdezik tőlem, hogy ez milyen műfaj. Akkor vagy elkezdünk belebonyolódni egy véget nem érő hasonlítgatási sorba, mintha Amerikában is lenne ilyen, jaj Szibériában.. jajj sámán... boszorkány...rituális.. misztika... misztika.. Na most nekem semmi közöm ezekhez a dolgokhoz. Persze egy amatőr hallgató vagy már valamilyen irányba elindult hallgató, rögtön leboszorkányoz, vagy azt mondják, hogy alternatív, amitől meg a hátamon feláll a szőr... Semmi közöm az alternatív műfajokhoz. Én azt szoktam mondani, hogy az imától a könyörgésig, minden olyan "műfaj" pld. siratóének, ami egy ember lehetséges életútjának az állapotait képes bemutatni. Csak hang.

Ágens: Úgy készülünk egy előadásra, hogy improvizálok és utána megtanítom magamnak az improvizációt, aminél nehezebb dolgot nem ismerek. Amikor az ember elmegy mindenfelé és utána azt meg kell tanulni. Másrészt a zeneileg kötött elemek nem gátolnak abban, hogy bizonyos időpontokban takkra el kell kezdeni az énekelést, de utána arra megyek amerre akarok. De mindig megvannak azok a viszonyítási pontok, ahová vissza kell térjek. Nemcsak zeneileg, hanem egy dal struktúráját is meg kell találjam, vissza kell jönni. Mert különben nagy kalamajka lenne, nem tudom alternatív vagy avantgárd próbálkozás vagy kísérlet... Amit mindig is elutasítottam, én nem kísérletezem, nekem ez a bőrömre megy. Dolgoztunk Boudny Ferenc zeneszerzővel közösen Szomjas György: Csókkal és körömmel c. filmjében, ahol énekesnő voltam, epizodista. Aztán igazából, ez a film a Szalai-Dárday produkció a "Velence az időben - Tükröződések" című, ami már komolyabb és teljesen azzal a viszonyrendszerrel kellek nekik, - ami ritkaság - amit én tudok. Velencében forgattunk meg New Yorkban. Tulajdonképpen nekik és Velencének köszönhetően - még sosem jártam ott - találtam megint rá egy olyan énekesnői attitűdre vagy énekesi viszonyra, amit annak előtte nem ismertem. Ez abból áll, hogy benne vagyok a tájban és azt a viszonyt vagy hatást kell leénekelnem, ami idegen...Velence, a víz ereje, a házak, a kórház mellett vagy az ipari zónán elhaladva vagy a Szent Márk téren... Ahol éppen vagyok azt a viszonyt kellett leénekelni. Annak a tudatában, hogy a főszereplő férfi, aki a szerelmem a filmben haldoklik, mit kaphatok még ettől a világtól? Szirénéneknek - na itt megtaláltunk egy műfajt, szirénéneknek nevezték el. Mivel azt mondták, nagyon édes volt a stáb, azt mondták, pedig olyanok mondták, akik soha nem hallottak még énekelni... Hogy ez a dal képes arra, hogy átvigyen a halálba, de vissza is tud hozni.

Ágens: Abban biztos vagyok, hogy Magyarországon ki lehet alakítani egy olyan erős bázist, akik szívesen meg fogják hallgatni, amit csinálok, de ez nem igazán.... Nyílván érdekességként, mint ebben a filmben, ahol főszerepet kaptam - használni fognak. Használni fognak bizonyos helyzetekben, esetleg színházakban.. De én abban egészen biztos vagyok, hogy nekem a pálya nem Magyarország. Nem, mert kicsi a befogadó közönség, ahhoz túl erős ingert vált ki, amit csinálok, túlságosan oda kéne figyelni a sok korszerű viszony és korszerű kultúra, meg korszerű információ és a korszellemet pontosan tükröző korszerű kulturális csatornák.. mondjuk így meg szórakozási lehetőségek és viszonyok között, mert te egy olyan erős inger vagy, amire figyelni, nem igazán lehetséges Magyarországon, ez nem biztos, de azt gondolom, hogy sokkal előbb meg fognak hallgatni New Yorkban, mint Budapesten.