Két lemez, ritka koncertek - Ágenst a hangok vezetik

Amit csinál, arra igazából nincs kategória. Ritkán koncertezik, még ritkábban ad ki lemezt, nemrég megtette, Égi-földi címmel. Sorrendben a második anyaga ez, valójában az első, zömében öt évvel ezelőtti felvételek, mint mondja, a debütáló kötet mindenki életében kihagyhatatlan. Még akkor is, ha a rajta található dalokat Gyimesi Ágnes, művésznevén Ágens ma a koncertjein már alig énekli.

Mintha hasonlítanának munkái az amerikai avantgárd operaénekesnő, Diamanda Galas felvételeihez.

Valamikor szerettem őt, mostanában kevésbé, mert már nem vonz az agreszszió. Diamanda Galast egyébként akkor mutatták meg nekem, amikor ez az anyag régen kész volt. Majd leestem a székről. Tényleg nem tudtam, hogy ki ő. Ez után a találkozás után kezdtem el hallgatni, kezdték el a barátaim átmásolni nekem a lemezeit.

Példaképei azért nyilván voltak.

Nálam a „példaképek” - bár én inkább mestereknek tartom őket - később jöttek. Előbb volt meg a hangom, ami hat éve még irány nélküli volt. Azt, hogy hova tart, kemény munka volt belőni. Megszenvedtem érte. Amikor pedig már tudtam vele bánni, jöttek a mesterek. Szeretem Meredith Monkot, a Teknősbéka álma című darabja az egyik kedvencem. Régebben Hortobágyi László munkái is erősen vonzottak. És nagyon szeretem a cigányzenészeket. Ritkán hallgatom más lemezeit. Akkor viszont teljes koncentrációval. Egyébként is, inkább emberi „példaképeim” vannak. Hogy adott élethelyzetekből miként lehet tisztán, egyenesen kikerülni. És felismerni azt, hogy milyen történetnek vagyok a szereplője.

Amit képvisel, „hiánycikk” a hazai zenei életben.

Nincs ebben semmi tervezve, egyszerűen így alakult. Elkezdtem dudorászni egy szál gitárral, és ide nőtte ki magát. Ez a műfaj valóban nincs ma Magyarországon, Európában sem nagyon, de nem vagyok marketingmenedzser. Elindult belőlem - ahogy én nevezem - az áradás, majd szép lassan meg kellett tanulnom, hogy ennek határt és irányt kell szabni, mert különben iránynélküliség, káosz lesz belőle. Meghatároztam, hogy egy előadásban, egy énekben honnan hová kell eljutni - minden áron.

Ez az anyag gyakorlatilag öt éve kész, néhány újabb felvétel van csak rajta.

Korábban azt mondta, hallgatni sem szereti őket, nem érdekeli különösebben. Akkor miért ezt jelentette meg?

Az első kötetet nem lehet kihagyni. Akkor sem, ha azóta a koncerteken teljesen más irányt vettem. Még tavaly a Balkon folyóirat májusi mellékleteként megjelent lemezemhez képest is. Egy éve azt gondoltam, azokat a viszonyokat kell megmutatnom, amelyekben éppen benne vagyok. Most viszont az volt számomra fontos, hogy ez a régóta dobozban lévő anyag megjelenjék. Nem baj, ha nem azt tükrözi, ami mostanában foglalkoztat.

Vannak új felvételek?

Vannak. A legutóbbi, műcsarnokbeli előadásom sem CD-bemutató koncert volt. Egyetlen dalt énekeltem róla. Azokat a viszonyokat már ismerem, tudom, milyenek, nem kérek még egyszer belőlük.

A lemezen hallható számok zömmel improvizációk, hangulatok, élethelyzetek. Dalok ezek egyáltalán?

Jobb híján hívjuk annak őket. A mag mindegyikben én vagyok. Megvan az irány, ahhoz keresek viszonyítási pontokat. Csak annyiban lehet dalokról beszélni, hogy ha az Átokról vagy Imáról van szó, akkor tudom, nagyjából mit énekelek. A tételeknek sok hangja nem rögzített, de azért vannak találkozási pontok, mindig ugyanonnan indul, mindig ugyanoda jut el. Hogy milyen állomásokon keresztül, mindig az adott helyzettől függ.

Tanult énekelni vagy igazi autodidakta?

Sokáig nyomasztott, hogy nem tanultam énekelni, három tanárhoz is elmentem, és egyikük sem vállalta, hogy a hangomat áttegye egy másik hangrendszerbe. Alapvetően önmagamtól tanulok, de ha hallok valakit jól énekelni, megjegyzem a technikát, hogy testének mely részét használta éppen akkor, és ha énekelés közben eszembe jut, felhasználom. Tanultam egyébként zenélni: öt évet zongoráztam és három évet jártam szolfézsra. De világ életemben a hang vezetett.

Mindkét lemeze szólóanyag, a koncertjein is egyedül lép fel. Nem talált társakat vagy nem is keresett?

Közben azért dolgoztam többekkel, például Horgas Ádámmal az Atlantis Színházban, szerepeltem a Salemi boszorkányokban a Vígszínházban, Szomjas György: Csókkal és körömmel vagy a Szalai-Dárday szerzőpáros Tükröződések című művében. A lemezeim viszont valóban szólóanyagok. Volt egy idő, hogy kerestem társat és nem találtam. A legjobban Hortobágyi Lászlóval szerettem volna együtt dolgozni, ő erre csak azt mondta: tíz évvel korábban érdekelte volna ez a felállás. Pedig úgy gondolom, jó találkozás lett volna. Minden trükköt bevetettem, tudomásul kellett vennem, hogy nem működött a dolog. Most pedig, hogy nem keresek senkit, engem találnak meg. Kárászy Szilvia hívott fel nemrég telefonon, annyit tudok róla, hogy konzervatóriumot végzett klasszikus zongoraművész, a tévében vezetett egy komolyzenei műsort. A napokban fogja megmutatni az anyagát. Azt mondja, úgy zongorázik, ahogy én énekelek.