„Mire megtanulod...”

A magyar lemezkiadási - és forgalmazási sajátosságok miatt az önálló utat és gondolkodást választó művészek kényszerhelyzetbe kerülnek: az alkotás mellett nyakukba kell venni a megjelenés és a promóció összes gondját. Így jelent meg Ágens első CD-je egy művészeti folyóirat mellékleteként; tehát a lemez kereskedelmi forgalomba nem került, de legalább egy bizonyos célközönséghez mindenképpen eljut. Erről és sok más fontos dologról beszélgettünk Ágenssel a Tilos Rádió Ravazdi Beszélgetések című műsorában.

Mire megtanulod azokat a fogalmakat használni, amelyekkel megnevezheted és kifejezheted magad, addigra használatuk már lényegtelenné válik.

Rán Gid

Meséljél a CD-ről! Mindig voltak olyan anyagok, amiket énekeltél és kiadható lett volna. Miért pont most, miért pont így és miért pont ezt?

Ugyan öt éve már lehetett engem hallani. Azonban akkor még a pontos irány nem volt kitalálva, nem lett volna meg a gondolati környezetében is rejlő húzóereje az anyagnak.

Előtte nem énekeltél? Például az oviban a Süss fel napot vagy a Csiga bigát?

Általános iskolában kórista voltam. Középiskolában alig tudtam elkerülni, de sikerült: hamisan énekeltem a felvételin.

Elkerülted az énekkart és utána ez már nem volt téma?

Amatőr színházakban próbálkoztam, színész akartam lenni. A Goór Nagy Mária színitanodában kezdtem: mit mondjak a - nem nekem való történetekről - rosszabbat.

Felvételiztél a főiskolára?

A tanoda egyik tanára felajánlotta, hogy felvételi nélkül bejuttat. Visszautasítottam, majd az első fordulón kirúgtak. Fogadásból megpróbáltam a filmrendező szakot, majdnem felvettek. A harmadik fordulón estem ki. Egyébként színész alkat vagyok / most már inkább voltam: elementáris történetekkel a hátam mögött, kalandor, az éjszakai varázs rabja. Komoly drámai színésznő szerettem volna lenni. Ott szúrtam el - ami már a GNM színitanodában kiderült, hogy ma nincs drámai színész, operettet és mindenféle, a lényemtől idegen szerepet is el kell játszani. A Rátonyi Róbert bejött az óránkra, mindenki az ő óráira akart járni, kivéve engem, mert kiver a hideg veríték az operettől, ezt meg is mondtam neki. Erre ő mélyen megbántva üvöltözött velem. A vizsgaelőadáson nem voltam hajlandó énekelni, mert csak operett dalokat lehetett. Eldöntöttem tehát, hogy színész nem lehetek, mert a figurát, formát nem figyelembe venni, nagyon sértőnek találtam. Közben főiskolára jártam az ELTE magyar-népművelés szakára, utána kezdtem el a Filmművészetin a mozgókép-elmélet szakot, amit felajánlottak a rendezői felvételi után, hogy végezzek el.

Most nem végzel semmit?

Nem, köszönöm, elég volt. Dolgozom reggel 8-tól fél 5-ig, azt követően pedig énekelek és végzem a megbízatásokat, amiket kapok, mint énekesnő. Tavaly megkaptam a női főszerepet a Szalay-Dárdai filmben, a Tükröződésekben és azt gondoltam, hogy filmmel és más munkákkal együtt meg tudok élni az éneklésből. Kiderült, hogy a film nem tud fizetni, csak apránként, a párommal pedig nagyon szegények voltunk, így elmentem dolgozni, hogy ne kelljen sírni alapítványoknál ösztöndíjakért, majd saját pénzből illetve baráti segítséggel kiadtam a CD-met. Felkértek a Vígszínház Salemi boszorkányok előadásában az énekeimmel történő közreműködésre, dolgozom az Atlantis színházzal, csinálom a saját ügyeimet anélkül, hogy sírnom kellene valaki vállán. Az önműködő lényemre roppant büszke vagyok.

A filmhez felvett zenékből nem érdemes kiadni valamit?

Nem, mert egyrészt akkor született meg egy számomra új irány, amit a Szalaynak és a Dárdainak köszönhetek, másrészt pedig igazából nem használják a filmben azt az információt, amit én tudok. A filmnek attól a változatától amit a Filmszemlén láttam, nagyon el voltam szomorodva. Az első tíz perc gyönyörű volt, bármi lehetett volna belőle. Aztán szép lassan elúszott a dolog.

Milyen volt a forgatás Velencében és New Yorkban?

Életemben először voltam Velencében, ráadásul a karneválon, ami bizonyos elemeiben kiábrándító turisztikai látványosság, de azért mégis csak van benne valamiféle elementaritás. Éppen a születésnapomat ünnepeltem a Szent Márk téren, amikor felengedték a galambokat és azt a mérhetetlenül sok léggömböt. Nagyon boldog voltam tavaly januárban, amikor elkezdtük a filmet, tele bizalommal és szeretettel feléjük. Körülbelül két hónapot töltöttünk kint, a végén már nem volt ilyen rózsás, de Velencéhez nagyon jó élményeim kötődnek. Viszont New York maga volt a förtelem, ott tetőződtek a problémák.

Most már énekesnőnek tudod magadat?

Három éve egészen biztosan. Régebben azt mondtam, hogy énekesnő tudatom van, de a gyakorlatban most érzem, hogy ez mit jelent.

Képzed a hangodat?

Persze, sokat gondolkodom felőle. Elmentem többféle énektanárhoz, jártam operatanárnál, aki nem mert hozzám nyúlni, mert attól félt, ha helyre tesszük a hangomat, akkor elveszthetem a képességemet. Voltam egy jazz tanárnál, aki azt állította, hogy Magyarországon egyedül ő tanít improvizációt. Kértem szaxofonozzon, gitározzon és improvizáljunk, de nem tudott követni. Szóval én megpróbáltam és vágyom arra, hogy tanuljak, csak egyelőre nem találtam meg, akitől lehetne. A Hortobágyit képzeltem mesteremnek, de úgy lökött el magától, ahogyan az elő van írva. Nem működött még a belső nyelvem és a fordítás képessége ahhoz, hogy elmondjam neki, mit tudok a világról. Van ilyen, amikor az ember megy a másik mellett, azonos vele, mindent ért, csak nem találja azt a közvetítő anyagot, melyen keresztül elmondhatná neki. A kommunikációs jelek nem értek össze vagy épphogy.... A fene tudja!

A következő CD már megvan a fejedben?

Már teljesen kész, rögzítve is van, szeptemberben jelenik meg. Már a harmadik anyagon gondolkodunk, amiből egy számot már fel is énekeltem.

Biztosan van olyan, aki segítene, támogatna, vagy szponzorálna.

A menedzser át akar alakítani saját elképzelései szerint. A legjobb szándékkal kerestem embereket, illetve találtak meg menedzserjelöltek, hogy ne nekem kelljen az utolsó fillérig összekaparni a szükséges pénzt, de nem sikerült a közös munka. Aki ezt az utat választja, saját erőből muszáj legalább 2 CD-t letennie az asztalra, hogy komolyan vegyék a nagy lemezkiadók.

Kiadód van már?

Én és a zeneszerzőm, Boudny. A Bahia nemes eleganciával elhajtott. Az akkori egyetlen lehetséges magyarországi kiadó, akinek belefértem volna a koncepciójába. Azt mondták, hogy nincsenek tőlem elájulva. Mert az természetes, hogy a BMG 10 perc alatt az utcára tett. Elképesztő emberekkel és helyzetekkel hoz össze a sors. Egyébként mindenkit meghallgatok, hagyok történetnyi időket és csak utána lépek ki a kapcsolatból. Bízom abban, hogy az emberek egyszer csak rájönnek miben vannak benne, mit csinálnak, hirtelen történik velük valami és elkezdenek máshogyan gondolkodni. Ezért én mindenkinek megadom a lehetőséget, hogy megmutassa magát nekem, ha akarja. Egyébként hihetetlen, hogy milyen ötleteik vannak velem az embereknek.

Egyet el tudok képzelni. A szereposztó díványt.

Ebben kevésbé volt részem. Előfordult már, hogy ígértek évi 10 milliót, ha havonta néhány alkalommal „találkozunk”. Akkor annyi CD-t adhatok ki, mint a szemét, vehetek magamnak bőrruhákat. Szerintem azóta maszturbációs eszközként használja a hangomat. Mondtam neki, hogy akkor ezt meggondolom. Az évi 10 millió hagyján, de egy jó bőrruha! Különben ez nem jellemző, mert ha leülök valakivel, még az ajánlattevés előtt megbénul. Egyrészt nem játszom el a szerepet, másrészt hallom, hogy mit gondol. Kivárom a gondolatai végét. És ez elég elviselhetetlen

Miért egy művészeti folyóirat, a BALKON májusi számának mellékleteként jelent meg a CD?

Van más lehetőségem azonfelül, hogy 1561-ik kereskedelmi forgalomba kerülő CD-ként jelenjek meg?

Nincs, mert a terjesztés nagyon szar. Jó ötlet, ezzel kvázi megszponzoráltad a lapot.

Igen és persze néhány kedves emberem adott hozzá pénzt. Ezenfelül Czakó Zsolt a CD borító grafikáját ajándékként tervezte meg. Ami nagyon igényes és szép. Azt gondolom, hogy aminek ott van az ideje, azt pontosan lehet tudni. Az emberek a nem működéstől azért borulnak ki, mert pontosan tudják, hogy azt az időpillanatot soha többé nem tudják reprodukálni. Annak a dolognak soha többet nem lesz úgy ereje, mint akkor lett volna. Persze nekem is vannak elmulasztott időállapotaim. És talán éppen ezért mostanára kialakult bennem, hogy ha valaki elkezd „sírni az elmulasztott vagy elképzelt ideje miatt”, nem hallom meg, mert a megfutamodás nem érdekel. Ez így nagyon keménynek hangzik, de én is nap mint nap nézek szembe ugyanazzal a problémával: a létezés őrületével. Én Andrej Tarkovszkíjt szeretem. A filmjeiben minden lényeges dologra megtalálom a választ és megkapom a tanítást. Visszatérve tehát - a síró hanggal párhuzamosan gondolkodom. Mindig van valami, ami az embert foglalkoztatja. Például most tanultam meg főzni és az fontos, hogy mit fogok főzni vasárnap.

Mi lesz a vasárnapi ebéd?

Még nem tudom, mert szombaton szoktam piacra menni: módosan, lassan, gondolkodva, vizsgálódva. Szóval nagyon komolyan veszem, amióta megtanultam, hogy ez mit jelent. Minden számít, az is, hogy mi itt beszélgetünk.