Ágens: Égi-földi

A különlegesre, a megszokottól eltérőt is befogadni képes zeneőrültek figyelmére számíthat Ágens lemeze, amely először a Balkon kortárs művészeti folyóirat mellékleteként jelent meg, most pedig önálló hanghordozón látott napvilágot.

Abban az évtizedben, amikor az információ a legkeresettebb árucikk, és már az óvodában kommunikációs tréningeknek vetik alá a kölyköket, akkor kidobnak a piacra egy olyan lemezt, amelynek a központjában az ember áll egyetlen kimondott, pontosabban megformált szó nélkül. Különös, elvarázsolt világba kalauzol a zenei anyag. Hol ismerős, meleg hullámok érkeznek, hol hirtelen hideg lesz minden. Igazából csak közhelyeket lehetne puffogtatni, pedig a zene azt diktálja, ki-ki a saját szavaival pótolja az üresen maradt felületet.

A testből hol kiszakadó, hol fel-felbugyborékoló, vagy sikolyszerűen felvillanó, máskor áriaszerű hangok hallatán úgy érezzük, mintha egy szellemidézés misztikus szeánszán kívülállóként, a függönyön át, kukucskálva figyelnénk a médium küzdelmét a természetfelettivel.

Persze lehet, hogy mindez hamis hang, s a féltehetséget a művészkedés leplével takargatják. Nekem mindenesetre tetszett. De tényleg csak a mindenre elszántak próbálkozzanak vele.