Ágens

Évek óta - így kell kezdenem, bár kevesen tudják - az Ágens névvel budapesti és vidéki alternatív zenei rendezvényeken találkozhatunk, önálló koncerteken (Mediawave, Petőfi Csarnok, Műcsarnok, stb...). Mert az Ágens korántsem valami titkos ügynök, legfeljebb egy titokzatos lány, különleges színpadi figura, aki hol erősen volt kifestve a végzet asszonyát alakítva, hol mintha közülünk jönne, mert hát közülünk való is, csak valamiben mégis különbözik, legfőképp abban, hogy mi hallgathatjuk, amit ő csinál (énekel), ő meg jobb, ha nem hallgatja azt, amit mi csinálunk (ha énekelünk). Mi persze nem merészkedünk föl a színpadra, csak a nézőtérre, amikor felcsendülnek a mágikus dallamok.

Mert bár kortárs zenéről (esetleg alternatív zenéről, undergroundról stb. - frazeológiai zűrzavar e téren) kell beszélnünk, hasonlatként nem Cage-et, Stockhausent, Reichet vagy Varesét kell felhoznunk, hanem a primitív népek mágikus szertartásrítusait, könyörgő és siratóénekeket, a pogány világ drámai dalait. Torokból, garatból, gyomorból, az egész lényből törnek elő a hangok, mintha Ágens nem pusztán éneket akarna a levegőbe pergetni, hanem a hanggal megragadni minket, hallgatókat, és áthelyezni egy magasabb (vagy legalábbis másik) dimenzióba. Mágikus dalok, melyek a túlvilág lényeit idézik meg: ártó és jóságos szellemeket, holt lelkeket és eleven isteneket. Mivel pedig ezek a szellemlények, s az általuk képviselt indulatok a világ kezdete óta változatlanok, az ének felhoz valamit emberlétünk őstörténetéből, abból az ősvilágból, ahol (Jing)-Jung mester archetípusai bujkálnak.

Éppen itt van a kutya elhantolva: vagyis ez a zene a mélylélek sírboltjait feszegeti föl, de ne gondoljunk holmi hullagyalázásra, hiszen tudatunk fogalmi-racionális védőpajzsa mögött az eredendő szépség, harmónia, világrend nyomaira bukkanunk. A misztika, a mágia, amit Ágens dalaival kapcsolatban hajtogatunk, nem a sötét erők felszínre juttatását jelenti, inkább valamiféle (Hamvas és Guenon után szabadon) eltűnt aranykor megidézését, ami persze lehet, hogy sohase volt, mégis emlékezünk rá.

Obskurus fejtegetéseinkből azonban szaladjunk vissza a zenéhez. A lány áll a színpadon. Teljesen lány, nem kell ráírni, mindenki tudja, aki férfi és odanéz (hu - mondják néhányan, hu-hu-hu-hú). Aztán elindulnak a hangok, finomak, vadak és durvák, operásak és csiszolatlanok, simogatók és pengeként fülbehasítók, s kireped a lány az erotikus vonzásból, bele a felfedettségbe, abba az állapotba, amikor a lélek gátak nélkül - legalábbis így hihetjük - megmutatkozik előttünk, ekkor már nem énekesnő, csak énekes, aki megtalálta önmagában saját elveszett párját.

Volt hang és volt színpadi szereplő, de nem beszéltünk még a zenéről, mert nem pusztán egy hang jön le a színpadról, hanem az ének alatt hangszeres kíséret (demóban), vagy ha hangszer nincs, a saját hanggal vannak előkészítve a dalok, hogy egész kórusként hangozzanak vagy csak egyik (az élő) felesel a gépről jövővel: Ágens, mint önmaga kórusa és énekestársa. A ritmikus, a repetitív kortárs zene és a rock hagyományaiból építkező zenei alátétnél szükséges egy nevet említeni: Boudny Ferenc.

Ágens eddigi zenei elő(re)lépéseit sokban befolyásolta és segített Boudny Ferenc, aki mint zeneszerző és a hangmixelés zsonglőrje sokat tesz a produkcióhoz, olyan effekteket hoz ki a hangokból, amilyenekre még a vájt fülűek se számítanak.

A fentebbiek segítségével az olvasó némi képet kaphatott az Ágens-féle zenei produkcióról: láthat egy fiatal lányt a színpadon, aki artikulált és artikulálatlan hangon archaikus törzsi énekekhez, sámándalokhoz fogható hangzivatarral áztatja el a hallgatóságot, hol csak a hang magában, hol erős ritmikus aláfestőzenével. A dalok címe is utal az „ősi” megjelenítésére: Bűn, Átok, Lélek, Keresés (stb.).

Ennyivel és egy-két elcsípett koncerttel kellett megelégednie az érdeklődő zenerajongónak egészen ez év májusáig. Mert sokféle beszéd járt énekesnőnkről, de technikailag igazán színvonalas, bárki számára hozzáférhető felvétel nem állt a nagyközönség rendelkezésére. Ágens népszerűsítésére egy kortárs művészeti folyóirat vállalkozott, a Balkon. Itt rögvest fölhívom a figyelmet az említett lapra. Aki még nem lapozta: érdemes. Teljesen kortárs, abszolút művészeti és minden ízében folyóirat. Éppen annyira színes, mint a kortárs művészet (színvakoknak fekete-fehér oldalakkal). Tehát ez a kitűnő lap májusi számában afféle mellékletként piacra dobta Ágens első CD-jét. A lap hoz egy beszélgetést is, amit az alternatív music world rettenthetetlen szakértője Marton László Távolodó készített. Ebből egy-két dolgot megtudhatunk az Ágens-létről, világfelfogásról, művészetről, mindennapokról, plussz pályakép a legfontosabb állomásokkal. (Kispénzűeknek felhívom a figyelmét, hogy újságárban vehetnek egy CD-t is.) A lemezen hét szám van, többnyire abból a zenei anyagból, amit a művésznő a Vígszínház Szálemi boszorkányok előadásához készített. Sajna a hét számból csak egy a megzenésített, s ez az egy kissé monotonná teszi a válogatást, de minden kritika ellenére ez itt egy hallgatható anyag: tök jó minőségben egy rendes mustra Ágensből. Persze bízunk benne, hogy a húsz perces összeállítást hamarosan (jól informáltak szerint ez év őszén) követi az igazi nagycédé.

Addig is hallgassuk meg ezt.