Halálközeli élménykonyha

Árvai György, az egyszerre valahány érzékszervünket munkába fogó, kihívó és gyötrő, kínozva tanító színházának újabb, markáns darabját készítette el, Ágenssel a főszerepben.

Ritkán élni át azt a színházi helyzetet - hogy először gyermeki énem tolakodjon ide - amikor egy előadás teljes futamidejében, a legutolsó pillanatig a "vajon mi fog majd következni" várakozása borzongat. Ritkán élni át olyan teátrumi élményt, melynek szerves részét képezi a színpadot átjáró szag, a szinte látható, mert olyannyira intenzív zene, dal és zörej, de még a levegő páratartalma is. Árvai, alkotótársaival alkimistaként építi föl produkcióit, rendkívüli színházi tapasztaltsága, két évtized gyakorlata újabb és újabb munkáiban esszenciálisan érvényesül. Ezt a fokozott kiterjedtséget, komplexitást hazai terepen talán senki nem produkálja, idegenből vehető példáim közt is legfeljebb az olasz Societas Raffaello Sanzio előadásaival tudnám rokonítani az ő világát.

Ipsum - önmagadat: az előadáshoz mellékelt, rövid szövegben a Holt-tengeri (vagy kumráni) tekercsek néven, világszerte közismertté lett leletegyüttesre történik hivatkozás.

A nagyrészt cserépedényekben fellelt szövegeket, roppant értékes tárgyi emlékekkel együtt 1947 és 1956 közt találták a Holt-tengeri partfal sziklaüregeiben: első darabjaikat a műkincs-feketepiaccal szoros kapcsolatot ápoló beduin pásztorok, utóbb a riasztott régészek. (A leletek jelentős részét a jeruzsálemi Izrael Múzeum lélegzetelállító kupolacsarnokában, a Könyv Szentélyében állították ki - monumentális színházi tér ez, ahol az idő s a betűk a játékosok.)

Torokkaparó füstbe érkezünk: az opálos derengésben a MU teljes színpadán, széltében végighúzódó konyhapult, modern alkimista műhely, a hangszóróból szánalmas tévé-jósnő vartyogását halljuk. A felderengő fényben aztán "kezdetét veszi" Ágens, aki űrdíva-szkafanderében egyszerre főzős műsort vezet. A roppant szellemes felütés után mélységesen mély bugyrokba kerülünk, bonyolult szimbolikájú, élvezettel fejtegetett szimbolika-labirintusba. A munkapulton forró, izzó, vagy visszhangosított, bekamerázott felületek, rajta, körötte elme- és gyomorforgató kellékek és gesztusok, s egy kivételes átéléssel játszó, szokatlan, új színekkel operáló, kiemelkedő erejű előadó: Ágens.

Nem állítom, hogy egészében értem, látom, mik a konkrét kapcsolódási pontok az Ipsum, s a tekercsek közt. Az apokrif szövegek, a közismert textusok ősi változatai kisebb-nagyobb töredékeinek tízezreit magában foglaló lelet állományát elmélyülten nem ismerem. Árvai a létrehozatal, az elhallgatás, a megszakadás, a megsemmisülés, a romlás metaforáit mutatja hatásos, erős képeiben. Rendkívül erős ingerekkel stimulált nézőként borzongva figyelem e konyhai teremtés- és elveszéslaboratórium és úrnője rendszerét, üzemelését. A nyers agyvelő, a felszeletelt, megrágott, megkéselt marhanyelv, az ősleves-turmix, a vér-, nyál-, és hajmintavétel, a visszhangzó kavics, a csodás pászmákat füstbe lövellő tükörcsokor képét. A formalinban úszó műmagzat felbukkanásakor azonban már nagyon gyenge vagyok, s érzem, pillanatokon belül fuldokolni kezdek az égő nylon mérgező füstjében. Az Ipsum az Árvai-színház hűséges, jellegzetes darabja, lefegyverző látványvilágú, játékost és nézőt a végletekig próbára tévő teljesítmény. Asztmásoknak, epilepsziásoknak - felteszem - életveszélyes.