Pécs, Művészetek Háza
ÁGENS: Opera mea

Sámánnő és hangmágia

Biztos, hogy azóta is beszédtéma Ágens fellépése! Az a nyolcvanfős közönség ilyen erőteljes hatású, az emberi hang/énekhang legszélesebb lehetőségeit kiaknázó, behatárolhatatlan stílusú kortárs előadást itt a művészetek szentélyében még sosem hallott. Senki sem maradhatott közömbös, az újra fogékonyak elragadtatással, míg az arisztokratikusabb ízlésűek kicsit megdöbbenve (bár "csak" hatan menekültek el) fogadták a kategóriákba nem igazán sorolható produkciót.

A IV. Pécsi Országos Színházi Találkozó talán legkülönlegesebb "Off" programjaként érkezett a Pécsett önállóan még sosem szerepelt experimentális énekhősnő és társulata. Az utóbbi néhány évben Budapesten egyre keresettebb Ágens, a hazai kortárs kísérleti énekes műfaj különleges egyénisége, korábban, úgy 1993-94 környékén megfordult már a baranyai megyeszékhelyen: Tresz Zsuzsa kinézeti (ruha)bemutatóit színesítette, és egy helyi stúdióban felvételeket is készített. De csak '98-ban jelent meg a Balkon mellékleteként az első maxi CD-je. 1999-ben pedig a korábbi felvételekből összeálló "ÉGI-FÖLDI" című 12 számos anyaga, rajta többek között az "Eroto Song', az "Inusodo", a "Nádnő". A lemezborítókat a Pécsről elszármazott grafikus, Czakó Zsolt tervezte.

Előéletét vizsgálva, bár elég sok mindennel foglalatoskodott, de a művészetekhez mindig is kötődött. Egyik napról a másikra kezdett újra énekelni a kilencvenes évek elején, megismerkedve párjával, Boudny Ferenccel, aki a mai napig házi-muzsikusa, zeneszerzője, hangmérnöke. 1992-től lépett közönség elé Ágens néven, semmilyen irányzathoz, trendhez, műfajhoz nem sorolható izgalmas zenei világot kialakítva: az arc üregeiből, a torokból, garatból, gyomorból, egész lényéből előtörő hangokkal egyszerre idézve az ősidők szellemeit, a varázslónők sámánszertartásait, de egyben a modern ember önmagával vívott értelmi, érzelmi és szellemi harcát, útkeresését. Egyeseknek - jobb híján - Meredith Monk és Diamanda Galás ugrik be fogódzóként róla, bár utóbbiról nem is tudta, hogy létezik. Mikor meghallgatta, egyből kiderült, hogy a viszonyaikat, hangképességeiket tekintve semmi közük egymáshoz, bár "egyazon állat alt és szoprán őrület", de a hangkezelési mód más: "Én nem valamiért énekelek, nem akarom megváltani a világot, a viszonyokat akarom felismerni és továbbítani azt az információt, amit eközben megtapasztalok. Ilyen egyszerű alaptétel." Meredith Monk szerinte egy strukturalista, szerkezetfüggő, építi a zenét: "Ilyenfajta építkezésről sem hallottam, mert én improvizálok, mindent kitalálok..." Eme megnyilatkozása függvényében érdekes szituáció, hogy tavaly együtt dolgozhatott Meredith Monkkal, "A Celebration Service" operájában. Itt is kiderült, hogy nem azonosak, Monk kötött megírt zenéből dolgozik, de sokat tanult tőle, ráérzett a művészetére. Monk a közös munka során mondta Ágensről, hogy "magában foglalja mind a négy évszakot, egy vad lény, egy megszelídítetlen vad-csikó, meg minden egyszerre, minden viszonnyal". S miután meghallgatta, rábízta azt a szólót, amit maga akart elénekelni a darabban... Ebben a produkcióban énekelt Kiss Viktória is, innen az ismeretség, s az új munkakapcsolat.

Ágens még 1999-ben nyilatkozta, mikor vele készítettem interjút, hogy "...szívesen kipróbálnék egy zenekart vonósokkal, hegedűvel...". S lám megvalósult: Stollár Xénia (viola da gamba), Jávorka Ádám (brácsa), és Panyik Lajos (ütőhangszerek) azóta a csapat tagjai. Tavaly a Budapesti Őszi Fesztiválon velük mutatta be "Meus" című háromtételes művét. Idén februárban a Millenáris Teátrumban a "Purcell piknolepszia" kortárs operában pedig már Kiss Viktória az énekestárs.

A legújabb mű, az "Opera mea" a budapesti bemutató után került most Pécsre: Ágens előző munkáiból is idéző (Az én műveim - latinul), egytételes darab. A viola da gamba és a brácsa gyönyörű mély, bús kitartott hangjaira a klasszikus operai képzettségű Kiss Viktória szakrális közvetítő anyagként értelmezhető latin nyelvű éneke indította a koncertet, majd előbújt a függöny mögül Ágens is, különös kontrasztot teremtve mélyről jövő tónusaival. Béres Móni gyönyörű ruhái is a kettőséget fokozták, Viktória a múlt századokat idéző, két színben pompázó fényes darabot viselt, míg Ágens modernebb feketét, mint az éj királynője... A kétféle énekviszony a különbözőségek dacára elképesztő módon kiegészítette egymást, Viktória iskolázott gyönyörű szopránja, Ágens minden hangfekvést átölelő, a tónusokat folyamatosan változtató boszorkányos intonációja, szabad szárnyalásai a közönség adta igazodási pontokra reagálva formálódtak rendszerré. A bevezető, szinte barokkos, dallamosabb rész utáni szakasz inkább tartott hangokra, nyögésekre, szövegnélküli improvizációkra épült, a vonóskíséret is a kaotikus, disszonáns, zaklatott világot tükrözte, néha némi feloldással. Közben Ágens kíséret nélküli, korai korokat idéző gyönyörű szólói (Meus), majd váltásként hangokra lebontott jajgatások, parasikolyok, kántálás, szinte állati horkantások, nyerítések, hörgés, nyögés, pisszegés, csattogás, suttogás: az operai intonáció és a torok-, fej-, gyomor- és állatias hangok elegye (mint a tuvai vagy mongol sámánénekesnőknél), az ének- és hangművészet viszonyrendszerében. (Nekem így utólag a POSZT-on látott bárka színházi "Teomachia" előadás ugrott be némileg hasonló hangi megoldásaival). A dekonstruált, jórészt szöveg nélküli operatöredékek, a borzongató indulati, és igen erőteljes érzelemkitörések, a mindenen átgázoló jelzésértékű hangfrázisok az előzőekkel egyetemben iszonyúan gazdag tárháza a különféle hangképzési technikáknak, amit az effektezés lehetőségei tovább bővítettek. Ezzel a sokszínű előadói eszköztárral bontakozott ki igazán Ágens drámai tehetsége: jelzésrendszere a boldogságot habzsoló, buján erotikus, néha állati nősténytől, az elmúlással is viaskodó örök nő fájdalmáig terjedt, mindezt kitűnő színészi eszközökkel megjelenítve. Hogy mit gondol életről, halálról, s ezt nemcsak hanggal, hanem kifinomult mimikával, gesztusokkal adta tudtunkra. Hogy ez a nézőkből milyen jelentéstartalmat vált ki, mindenkiből nyilván mást és mást, kinek-kinek a tapasztalatai alapján... A mai, megbomlott rend és idő világában az élet tragikus fájdalma, a gyötrődés, a megsebzettség hangjai, az agresszivitás, a hiányzó emberi szeretet felkavaró emocionális megjelenítése, melyekre talán a pillanatnyi csönd/szünet feloldozást is jelent.

A mintegy ötvenperces előadás láthatóan pontosan felépített dramaturgiára épült, igazi színházi előadásként, az improvizációk is kötöttebbek, mint Ágens korábbi munkáinál. A hang áradása szabályozott keretek között mindig valamilyen irányba lett terelve, hogy legyen eleje, közepe, vége, csöndek, szünetek. A két különböző képzettségű/karakterű énekesnő hangja hasonló információtartalmakat közvetített, a viszonyaik azonosak, bár más lények, de tökéletesen eggyé tudtak lenni, együtt rezegtek. A két hang és a csatlakozó zenei kíséret valami különös, szellemünk/tudatunk kapuit kinyitogató varázslattá állt össze, hogy a mélyből kihozzon sosem tapasztalt érzelmeket, belső vízióink kivetítéseként. Időtlen, nagyon mágikus, boszorkányos: opera rituális.