Özép-Elet Urópa paradicsommadarai
Thealter- Szegedi Alternatív Színházi Szemle

'... talán Gergye Krisztián Ágenssel előadott produkciója, a Tenebrae ment a legmesszebb a test határait kutatva. Miközben Ágens, szurokként elomló fekete éjkirálynőruhájában kúszva-mászva, a fejére erősített space-mikroportba áriázik, disszonáns sikolyait ömlesztve a térre, mögötte, a félhomályban három, a meztelenségnél is csupaszabbnak tűnő alak Bosch-t, Mapplethorpe-ot, Max Ernstet idéző figurákat vesz föl. Néha a szem lemarad, elveszíti, hol az eleje, hol a vége, és mintha emberi testekből rajzolt Rorschach-teszteket látnánk. Mindehhez háttérként a szegedi Régi Zsinagóga lágyan tekergő, szakrális díszítése szolgál.

A kígyózó selyemzuhatag a bűnöket sorolja latinul, nyöszörögve. A meztelen lények hirtelen megragadják, megpróbálják szétmarcangolni, mint keselyűk az állati húst csípdesik, tépik. A fekete démon zihál, eldönthetetlen, hogy élvezi, vagy szenved, vagy mindkettő. Előkerül a rémmesék tükör-témája is. Nem a hiúságok gyarló tárgyaként, hanem mint a hátborzongató hasonmás-jelenség őrjítő motívuma. A négyszögletes tér egyik szélső vonalán mint kötélen lépked az egyik lányformájú meztelen alak. Tartása tökéletes szimmetriát ölt. Előtte a lábainál, a vonal két oldalán egymással szemben tekereg, enyeleg egy hosszú vékony fiú és egy kisebb lánytest. A félelmetesség a kis eltérésekben van, tükörkép és az előtte álló nem ugyanaz.

Nem evilági vízió, amit látunk. A latinul sustorgó boszorkány valamiféle köztes létben lebeg, hiszen beszél hozzánk, megszólít minket, üzen. Médiuma egy volt vagy jövőbeni, lenti vagy fenti világnak. Tenebrae, sötétség. Kollektív tudattalanunk rémálmai, eszméletvesztésünk pokoljárása, emléknyomok, amiket felébredve azonnal elfelejtünk.'