Ágens:
Az ima
- Gyakorlati tanácsok kezdő imamondóknak -

1. A legfontosabb, hogy mit élsz át az Időből és hogyan teszed azt. Az idő minősége a betöltött időpillanat. Mikor egyesülsz az idő által ajánlott lehető legmagasabb rendű perc- és gondolatlehetőséggel, megérted saját szándékaid, vagyis a keresztül áramló másik idő szándékát, s történeteit.

'Az, hogy hogyan jutok el oda, nem osztható meg, nem adható át, csak a betöltött időpillanat mutatható fel. Itt vagyok.' - matatok papírjaim között. Ez igazolna engem?

2. Az Ima sűríti az idő minőségére vonatkozó személyes igényedet. Vágysűrítmény. Ha pontosan megnevezed a vágyaid - vagyis nem kamuzol Isten és/vagy önmagad előtt -, akkor lehetőséged nyílik, hogy rákerülj a valódi (sors)történetedre. Arra, ami neked ítéltetett. Ennél többet nem tehetünk.

Teréz anya rendjéből való apácák ülnek a metrón, a kezükben pici, angol nyelvű imakönyv. Melléjük ülök. Hallom halk, de biztos alaptónust adó zsolozsmájukat, keresztet vetnek. A két hang egyesül a metró zúgásával, mondják, mondják, szemüket le nem véve könyvükről. Megváltani jöttek, megtisztítani? Egyesülni Istennel? Bevállalnak engem Is?Te/nem? Az egyik apáca durva alapanyagú ruhája végigsúrolja a karomat, lapoz. Keresztet vet. Ránézek. Megrebben a szempillája, nem viszonozza tekintetemet. Levegőt vesz, mélyebbre néz az imában, társa várja, rákezdik megint. Érzem, hogy sietnek, talán az ő megállójuk következik. Figyelem őket. Felemelt fejjel, párhuzamos lobogással surrannak ormótlan csatos szandáljukban. Látom a levegő sűrűségét, ahogy tolják maguk előtt. A lég nem adja könnyen magát. Mégsem megyek utánuk.

3. Bizalommal kapaszkodsz Isten gatyaszárába, hátha te leszel az, kit kiemel a mértékegységekkel mérhető és leírható világ öléből. A valóban átélt történetekbe. Reménykedsz, ezért imamondó lettél, pedig nem vagy az. Titokban félsz Isten libidójától, ki tőled is az eggyéválást követeli - a világgal. Azt hiszed, hogy megkaphatod őt.

Karácsony délután apám felnyalábolt, s vitt, vitt Isten fia elől, ne találkozzam vele. Míg nem vagyok otthon, addig pakolja tele a lakást, csingilingi fával, babával, mamával, halászlével és rántott hallal, nálunk tartár nélkül. A bérház labirintus udvarán túl, a Mező Imre úton szemezgetett a havas eső, nem komolyan, csak figyelmeztetésképp, hogy nem lesz fehér karácsonyunk. Lépek a locspocsban, lépkedek, apám szorosan fogja a kezem, beszélgetünk. Istenről kérdezem, miért ma küldi a fiát hozzám, miért nem láthatom, honnan hozza az ajándékot, honnan tudja minek örülnék? Egy hídhoz érünk, rozzant fahíd, fogalmam sincs hogy került oda. Mintha már jártam volna erre. Megyünk a hídon, Istenről beszélgetünk, apám határozott ellenérzése mellett, el akar terelni más téma felé, de én nem hagyom. "Isten! Isten! Hol lakik?" "Az égben." "Hány éves, miért nem találkoztam még vele?" Apám egyre ingerültebben hessegeti el a kérdéseim. Hirtelen felemelem a fejem, jól belenézek az égbe, keresem. Lábam össze-vissza kalamol, botladozik, annyira nézem. Egyszerre megnyílik a hatalmas tér, s megpillantom Isten szemét. Ugyan csak az egyiket, de látom. Apám türelmetlen, rángat. Elviselhetetlen hangon von kérdőre. Sokára válaszolok. "Nézzük egymást" -mondom. "Kivel!!?" - ordít. "Istennel." "Nincs Isten!!! Isten niiiiincs!!!" - egész közelről szól a hang, zeng a fejem, már nem is hallom őt, csak a zúgást érzem, a robajlást, szédülök. Apám megszorítja a kezem, fáj. Nem sikítok, pedig egyre jobban fáj, nem szólok, csak nézem Isten szemét, nézem, bámulom. "Nem engedem, hogy lehúzz Istenről" - gondolom. Három éves vagyok.

4.
'Isten! Én vagyok.' - mondod,
'Hívj te is engem.'

'Gyere!'
'Gyere te!'

Nem a szavakon múlik.
Nem bennük van.
Látszatra valóban úgy mutatják
mintha ők felelnének arra
mit kérdezel -
de nem -
nem a szavak hordoznak -
a lég, a gondolat, a hajnal érzete.

5. Végül: mérd fel, kivel beszélsz.