SZÁRNYAK, SZÁJKOSARAK
Ágens: Deus tardat

A debreceni MODEM Leonardo kiállításán debütáló Deus tardatról elmondható, hogy igazán elegánsan ível a "le kell menni kutyába"-állapottól az éteri magaslatokig, elszántan keresgélve ezen a széles skálán az emberi lények helyét. Az Alternatív Thália Projekten vendégeskedő előadást Ágens írta és rendezte, és egy kivételes zenei kaméleon, Philipp György viszi a hátán. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

A színlap az előadás ihletőjeként egy Leonardo rajzai alapján rekonstruált "angyalszobrot" említ. De nem szabad elfelejteni, hogy a vázlatok alkotója egy olyan zseniális polihisztor, aki valóban létrehozta a sárkányrepülők ősét. Leonardónál tehát a szárnyat növesztés, a "madárrá válás" elképzelését nem csupán álmodozásként, metaforikusan, hanem technikai leírásként is tekinthetjük. Ezt igazolja az a meglepő tény is, hogy Leonardo repülő gépezeteinek rekonstruált másai (ugyanúgy, mint találmányainak jó része) működőképesek. Angeli d’Arrigo, egy olasz sárkányrepülő sikeres lesiklást hajtott végre a művész ötszáz éves rajzai (1510) alapján készített szerkezettel, Adrian Nicholas pedig három kilométer magasból egy hőlégballonból ugrott ki, és ért földet sértetlenül, egy szintén Leonardo tervei (1483) alapján rekonstruált, piramis formájú ejtőernyővel. A madarak repülésének kódexében összefoglalt, szárnyakról, repülő gépezetekről szóló terveknek feltehetően nincs különösebb szimbolikus jelentése, ezek műszaki rajzok.

Az viszont igaz, hogy Leonardo a tapasztalás megszállottjaként folyamatosan átlépett olyan határokat, melyek saját korában istenkísértésnek számítottak, mint például a levegő meghódításának vágya vagy az emberi test boncolása. Ágens darabja mintha azt kutatná, mitől ember az ember, mennyi belőle a sár, és mennyi a szellem, de azt is, hogy hit és zsenialitás milyen viszonyban áll egymással. Azt kérdezi, van-e alma, amibe nem szabad beleharapni, vagy éppen ellenkezőleg, minél többet tudunk magunkról, minél inkább kitágítjuk a határainkat, annál evidensebben talál meg a hit? Az öntudatvesztés vagy a gondolkodás a megfelelő csatorna, médiumként vagy kérdezőként kell készen állni? A várakozás kulcsfogalom ebben a darabban, a cím, "Isten késik" azt jelenti, hogy a szereplők éppen várakozásban vannak, ráadásul a kijelölt időn túl: vagy legalábbis azt hiszik.

A négyszereplős darab két női figurája, Gresó Nikoletta és Ágens közös szájkosárral összeszíjazva, hörögve, négykézláb vergődik a színpadon: veszett kutyaként morgó, kétfejű sziámi ikerpár. Az énekesnő olykor megkaparint egy-egy mikrofont és belebúgja, lihegi nyugtalan sejtelmeit, de nincs tolmács, és a kaotikus dallamfoszlányok egy ismeretlen ősnyelven szólnak, még a hagyományos zenei rendszerekbe sem illeszthetők, dekódolhatatlanok, a szájkosár pedig különben sem engedi szabadon énekelni. Philipp György énekes tógaszerű lepelben (jelmez: Béres Móni), a felismerhetetlenségig elmaszkírozva jelenik meg, ő egyházzenei kórusműveket énekel áttetszően tiszta hangján, - saját, felvételről játszott szólamaival feleselve. Ez könnyebben befogadható élmény, a törvény hangja. A fiatal férfi koponyája mintha meg lenne lékelve, bizarr tonzúraként ezüst festék fedi csupasz fejét: különleges teremtmény, egy angyal és egy humanoid robot közötti átmenet. Külsejéért Károlyi Balázs sminkest illeti az érdem, akinek pedig nincs könnyű dolga mostanában, Gergye Krisztián Francis Bacon ihlette, kilencvenkilencperc című előadásában éppúgy be kellett hatolnia a bőr alá, a nyers húsig, mint itt, ahol feltehetően Leonardo anatómiai vázlatai adták az ihletet. Philipp György énekes és karmester már a Bárkában rendezett, Édes szívem, ribanc vagy című darabban is együtt dolgozott Gergye Krisztiánnal és Ágenssel. Már ott egyértelműen kiderült, hogy egyszemélyes hanggenerátorként képes egy elképesztően összetett zenei teret létrehozni. A Deus tardatban viszont főszereplővé lép elő, nagyvonalú, lehengerlő zenei kontrasztot alkotva Ágens öntörvényű és kaotikus hangzásvilágával.

Gergye Krisztián, a darab koreográfusa fémcsontvázakkal zsonglőrködik a színpadon. Azt, hogy éppen ezüst hátgerinc, szárnycsonk vagy maszk van nála (ötvös: Emődy Krisztina), az adott helyzet dönti el, hiszen a furcsa, testprotézisnek is beillő fémmunkák variálhatóak: mintha a szereplők testrészei bármikor látványos metamorfózison eshetnének át, hasonlóan a madárrá váláshoz. A figurák az állati-emberi-angyali lét között alakváltó tévelygőként billegnek. Gresó Nikoletta és Gergye Krisztián kettősében felbukkan egy fémvázzal kiegészített óriáslény is, mely emlékeztet Gergye egyik kedvenc, állandó szereplőjére, a kentaurra, de még inkább Leonardo tizenhat évig készült, befejezetlen művére, a Sforza-emlékmű hatalmas lovas szobrára, mely a debreceni kiállítás védjegye is volt.

Az előadás záróakkordjaként előkerül egy összegöngyölt kotta is, melyet a koreográfus bont ki, fehér szőnyegként végiggurítva a színpadon. A Deus tardatban a jelek és szimbólumok gazdag sorában a zene a legfontosabb, mint a legerősebb és utolsó közvetítő csatorna ember és Isten között. Kapcsolódó friss hír, hogy egy olasz zeneszerző, Giovanni Maria Pala, az Utolsó vacsora című képen egy elrejtett kottát fedezett fel (a szereplők kezei és az ételek rejtik a dallamot), melyet jobbról balra olvasva, állítása szerint egy körülbelül 40 másodperces zeneművet kapunk, melynek ősi héber nyelven írt, ékírásos szövege is fellelhető a képen: "Vele a szentség és a dicsőség". A zeneszerző szerint ennek az elrejtett üzenetnek a jelentősége abban áll, hogy a sokak által eretneknek gondolt Leonardo hitét egyértelműen tanúsítja.

Bár az előadás végén Gergye magába roskadva sír a fehér göngyölegeken, jelezve, hogy nem tudja megfejteni a kódokat, ég és föld között nem talál átjárót, a darab úgy is értelmezhető, hogy a megoldás ott van az orra előtt, és mindig is ott volt. Ráadásul késés mint olyan, nem is létezik. Csak örökös együttlét, örökös jelen idő van.

Istenvárók - Deus tardat

Minimum 2200 éve él permanens, eszkatológikus istenvárásban a zsidó-keresztény kultúra. 2200 évnyi világvége. ... és deus tardat - Isten késik.

Ágens és Gergye Krisztián Deus tardat-ja ennek a hosszúra nyúlt istenvárásnak rituális koncentrátuma. A nem történés rituáléja. Az istenkeresés és az istenre készség minden bizonyosságának és kétségének színtéri misztériumjátéka.

A főpapi figura (Philipp György) gyönyörűséges énekhangjával, jelképes gesztusaival, féminplantátumainak mesterségességével, ünnepélyes mozdulatlanságával, az írásokba való mélyedés kétértelműségével a hazugságnak és tudásnak ugyanazt az eldönthetetlenségét mutatja fel, mint az erősítőn keresztül térbeinjektált, lélegzetelállító egyházi énekek. A fiatal nő (Gresó Nikoletta) és a férfi (Gergye Krisztián) egymás és önmagát kereső, az ember- és állatlét határvonalán artikulálódó mozdulataiból kiválva a férfi marad kutató: az írások felett húzott, többszörösen töredezett mozgásíve jelzi keresésének őszinteségét, oldalra kuporodott sírása valódi kétségbeesését, tekintetének ködössége készségének hiányát. A férfi és a nő egyben a főpap - a hivatásszerű istenkereső - hétköznapi éléstől elidegenedett, önmagát fenntartani képtelen testi létezésének ministránsai is. Egymásra utaltságuk, éppen a szenthez való viszony kétessége miatt sem nem a közösség, sem nem az esendőség szépsége, sokkal inkább egy csonkolt lét bizarr látképe.

A női alakkal kezdetben bőrszíjakkal küzdelmes szimbiózisban lévő idősebb női alak (Ágens), mint vörös földanya, mint emberből-földből kivált Üzenethozó egyszerre fogadja el mindazt, amit lát, és csodálkozik rá(nk). Az Akropolisz második felvonásában esendő emberségében az ószövetségi Isten színe elé kerülés színpadi csodája most nem ismétlődik meg: mélyről induló kántálásai, különös atmoszférájú hangjai most csupán érzékletesen szemléltetik a személyes jelenlét archaikus egységét. Mimikájával, meg-megtörő mozgásával, előreeső fejtartásának gesztusával az igazság és hamisság vékony határvonalán lépdel. Nem tudom, hogy titkok ismerője-e, vagy ő is csak kereső, szentség szól-e belőle, vagy csupán szakrális imágó.

Széttöredezett morzsalékán keresztül is pontosan érezzük még a szakralitás egykor volt jelenlétét. A jelek jelszerűségére még ráismerünk, de a jelentést már senki nem ismeri. Már csak a hiány valódi. Ők együtt 2200 év istenre várva. A Deus tardat hiány-játék: a hiány valódi, a játék játék.

A cím - Isten késik - önmagában is hitvallása annak, hogy aki késik, az van És még ha lehetséges, hogy "Késik Isten, amennyiben én sem vagyok ott.", vagyis levésem autentikumát nem lelve sehol sem vagyok, ám az "Isten késik" mondatban mégiscsak ott az implicit ígéret, hogy bárhol is leszek, Ő odaér. Ha sehol sem leszek, akkor oda.

A férfi és a fiatal nő a végén a fejjel lefelé függesztett, hegyes fémgúla alá gyűjtik a fém és bőrszerkezeteket, rituális lassúsággal rendezgetik el azokat, a főpap és a Hírnök is körbeállják, ...- és nem történik semmi. A Hírnök körbejárja az együttest, rituális jelet húzva a padlózaton, majd kimegy. A jelen végigsétálnak valamennyien, majd kimennek ők is. Az ünnep véget ért, az ünnep el sem kezdődhetett. Várunk tovább.

Világok között

Nem először merített ihletet kortárs színházi alkotó a debreceni MODEM egy-egy műalkotása láttán. Már egy évvel ezelőtti megnyitóján is a kortárs gyűjtemény egyes darabjaira rímelő mozgásinstallációk színesítették a folyosókat, aztán Horváth Csaba a Csokonai Színház számára készített Wedekind-daraboz (A tavasz ébredése) használta fel a galériában látható Kis-Varsó szoborcsoportot. És most Ágens érzett késztetést arra - jól bevált alkotói csapatával -, hogy Az igazi Da Vinci kiállítás élményét színpadi formában ábrázolja. A Deus tardat (Isten késik) című legújabb munkájának bemutató előadását pénteken tartották Debrecenben.

A Deus tardat alapélménye az egyik Leonardo-rajz alapján született, melyen a Leonardo az ember (anatómiailag) madárrá alakítását mutatja be. A kiállításon méretarányos, félbevágott gipszöntvényen szemlélhetjük meg, hogyan nőnek az alkar csontjai szárnyakká és válik az emberi testből fenséges, idegen lény. Az angyal bizonyos elképzelés szerint átmenet: az emberi és transzcendentális szféra közt bolyongó különös alak. Nem kell sokat keresgélnünk az irodalomban, hogy alakjait megtaláljuk: gondoljunk csak Vörösmarty Tündéjére, aki hattyú formában közlekedik szerény földi hajlékunk és Tündérhon között; vagy Csajkovszkij fehér hattyújára, aki egy átok miatt kénytelen - madár képében - időzni a két szféra közt. Ágens vizsgálódásának középpontjába e kettősséget teszi - ha úgy tetszik: az angyallét identitását keresi, a mester rajza (szobra) által szárnyalásra késztetett fantáziájában.

A Leonardo grafikáival övezett kiállítótér centrumában négyzetalapú, üreges fémgúla lóg. Inga, melyet Philipp György mágnessel hoz mozgásba, rögtön az előadás elején. Az általam felépített értelmezésben így szimbolikus értelmet nyer: ingás, ingadozás - a két világ között. Mivel a keretes szerkesztésben az inga az előadás végén is bemozdul, úgy gondolom, hogy nem sikerült megfejteni az angyallét valódi helyét, hovatartozását.

A kilengés, a lüktetés egyébként alapdinamikája az előadásnak: tetőpontokat, holtpontokat ér el, ezzel adva meg a játék ritmusát. A zenei amplitúdó is sokszor kileng, helyenként polifonikus, teljes hangzás szólal meg, máskor Ágens szenvedélyektől nem mentes unisono siráma. Philipp György és Ágens most sem okoz csalódást, lenyűgöző hangjuk önmagában élményt ad. Leghatásosabb mégis az ének nélküli csend, melyben csak az előadásban kellékként használt fém szerkezetek és a táncosok testének földre csapódásai adnak különös zenét. Gergye Krisztián hozzá méltó partnerrel egészül ki Gresó Nikoletta személyében. Harmonikus párt alkotnak mind tánctechnikai tudásban, mind átéltségben és megjelenésük-ben. Az én mozaikomban ők képviselik az angyalok emberi oldalát. Az emberi férfit és nőt, akik megélik a testi szerelmet is. Attribútumaikban is a prózaiságot hordozzák: Gergye fém gerincoszloppal és egy hosszú acélkarommal bajlódik, nem tud tőlük szabadulni; míg Gresó - testét béklyóba kötő - szíjakkal küzd. Összetalálkozásuk szimbolikus párzás inkább, mint szerelmi együttlét. Ezt ellenpontozza az éteri kapcsolat Ágens és Philipp György között. A középkori irodalomban, a minnesängerek korában, éppen eszerint választották ketté a földi és égi szerelmet.

Most a Deus tardat-ban egy vegytiszta ábrázolását láthatjuk. A jelmezek nagyszerűek, törtfehér absztrakt ruhadarabok, fekete szíjjakkal kiegészülve, melyek nem utalnak semmilyen korra - ezzel általánosítva. Úgy érzem, Leonardo szellemiségét viszi tovább ez az előadás. Leginkább egy művészi benyomás az, melyet a polihisztor mester gondolatisága ad.

"Angyal- és emberkutatás" - írja az ajánló. A hús-vér ember, a nő és a férfi: Gergye Krisztián és Gresó Nikoletta. Az angyal, ami közvetít: a hang. Ágens és Philipp György isteni adománya.