Ágens és a belül hullámzó sár

Ágens társulat: Ira - MU Színház

Amíg a nézők bebotorkálnak a színpadra, Ágens - aki egy hatalmas mandala közepén áll - veszekedni kezd a rendezőkkel. "Most mér" hozzátok rám a közönséget? Megmondtam, hogy majd csak akkor eresszétek rám őket, ha azt mondom: tessék!" A perlekedés, amely a harag témáját vetíti előre, kissé hosszúra nyúlik. Mindenesetre jó fürdőszobája a mindennapokból érkező, és most valami emelkedettre vágyó lelkeknek.

A mandala közepén tehát Ágens, az ősanya, a barna kulimásszal félállativá sározott matróna. A színes világmodell külső körében leszármazottja, egy hasonlóképp sárarcú fiatal lány (Madák Zsuzsanna). Köldökzsinór (kötél) köti össze őket. A darab harmadik szereplője, a pap (Philipp György), aki ügyel rá, hogy a szertartás a megfelelő rendben folyjon le. A pap a mandalát csinosítgatja, és amikor Ágens végleg kilép a centrumból, hogy a történet elkezdődhessen, ő becipeli a helyére a világtengelyt: valami kardántengelyszerű gépalkatrészt, amely természetesen ferde. Forgatni kezdi a harag mandalájának tengelyét, egyre nagyobb köröket írva le. A düh spirálja azután beindítja az emberiség történelmét. A pap elvágja a köldökzsinórt, az idő elszabadul. A levágott kötéldarabokat az anya és a gyermek övébe fűzi. Később flagelláns-ostor lesz az elárvult köldökzsinórból. Szép, metaforikus értelmezése ez az önsanyargatásnak. Ágens azt ábrázolja, ahogy az emberlét kiszakad az ősködök gyötrelmes mélységeiből, és ahogy szülőanyját, a dühöt mindvégig megőrzi magában, mint legeredendőbb késztetései egyikét. (Néha úgy tűnik, hogy e késztetés az ember megszelídítése nyomán kialszik, ahogy a humanisták képzelték. A szereplők egyszer csak bárgyú békedalba kezdenek. Mintha a Vidám vasárnapot látnánk. Aztán folytatódik a harag napja. A darab ihletői között nem nehéz fölismerni Nietzschét és a hatalom akarásának elméletét. A düh azonban korábbi a hatalom akarásánál. Ahogy Ágens leeszi magáról sárbőrét, és arca egyre emberibbé válik, a helyzet egyre démonibb lesz. A harag felismerhetetlen mélységekbe költözik. A sár már belülről tölti ki őt. Ecce homo. Hogy is írta Szophoklész az Antigonéban? Sok van, mi borzalmas, de az embernél nincs borzalmasabb.